„A hímekre jellemző a pocak és a gunyort jól bujtató bozontos szakáll. A nőstények esetében gyakori, hogy blúzuk alatt almák helyett szilvát vagy csupán két szem szőlőt tartanak.”
„Ma este kijelentem, hogy a gázon rotyogó puliszka hiába ágál, kicsiny kis lakom elszakad a verszájilag kijelölt anyaországtól, és szuverén, autonóm, sérthetetlen határú maroknyi szikla lesz a népek harcának tengerén.”
„Amerika döntött. Értesített, hogy küldi nagykövetét. Ugrok, hogy mire jönne a helikopter, beszedjem a ruhákat az erkélyről, legyen hol landolnia. Előkeresem az ágy alól a hálózsákot, csak nem alhat szerencsétlen nagykövet a fürdőkádban.”
„Csontjai úgy ropogtak, akár a friss paszuly, amint vigyázzba vágta magát, és a tőle telhető legtörténelmibb hangon kibökte – Akhilleusz! Siegfried! Én is jövök, uraim…”
„Stef Ánusz, mint aki csak úgy sétál, odalépett a szoba teljes déli falát elfoglaló zord könyvszekrény oszlopai elé, feltekintett a porlepte csúcsokra, és bárminemű, sámántánccal vagy véráldozattal járó beavatási rituálé nélkül tudta, hogy ebben az elfeledett monostori lakásban most egymaga a rettenetes és szeszélyes utókor, igen, ő a múlt jövője.”
„Egyedül a Moby Dick nem akart az istennek sem feloldódni, úgy kellett szétnyomja a kád szélén, mint valami dühödt csimbókot; ellenben a többi békésen, szinte alázattal mondott le eredeti formájáról meg színéről, és vegyült el az irodalmi kotyvalékban.”
„Aztán a kiengesztelt neszek elhaltak, kimosta őket a csend. S a csendben a felszakadó, vérbő füst valamit írt a plafonra. Fehéren a fekete, kiolvashatatlan, szürke…”
„Adjátok magotokat a Nílus vizének, áldozzátok azt a Moloknak mostan, hogy cselekedeteitek nyílként hasítsanak az égbe, s általuk szentségteleníttessék az Istennek neve, ébredjen végre álmából mindenható Urunk, és szenvedő népünknek mennyei segítséggel legyen eljövendő!”
„Sóvárogva pillantott körbe, szinte fájt, hogy nincsen tomboló vihar, villámfénnyel és hatalmas dübörgéssel, mert borzongató, buja kacajt szeretett volna kiereszteni torkából, de így, ez sem sikerült neki.”
„Mosolygó, filmvásznat idéző arcok, domborodó, feszes mellkasok, egyenes hátak, kisportolt, ruganyos karok, melyeken az izomfürtök vidáman játszadoztak az olajos napsugarakkal… – de persze most nem a görög olimpiák kecses atlétáira kell gondolni, hanem inkább a babiloni pogány zsoldosok hétvégi gyülekezetére – hiszen mégiscsak az enyedi strandról van szó.”
„Persze, Cilikének könnyű, mert Cilike a strand szépe, az övé az egész bagázs, a vízpárában a szivárvány, a vízcseppekben a gyémántok, a napsugarakban az aranykígyó, anyuka táskájában a málnaízű cukorka és a sárga kislapát, szóval minden, ami számít.”
„Látszólag minden gond vagy elfoglaltság nélkül tesped, barnítja szőke szalonnáját, ám az élesebb szem észlelheti, hogy valójában várakozik – várja, hogy az izgő-mozgó, meztelen testek koccanjanak valahol, hogy kipattanjon a tesztoszteron szikrája, várja, hogy a strand érzékeny pókhálója rezdüljön, hogy az unokatestvére barátjának a szomszédja, vagy öccse osztálytársának a rokona kapjon egy pofocskát, vagy akár egy csúnya pillantást, és…”
„…közben pedig könnyed ritmusra ingatta derekát, hogy farka egyenletesen verődjön a fűtőtest fürtjeihez, mint hajdan kerítés bordáihoz a korhadt fadarab, élvezte a zörejt, s hogy bosszantja a vágy kutyáit.”
„...ezen a délutáni járaton nem a szokásos Nású vagy Séfú, nem holmi kibuggyant pocakú, szőrös mellkasú, félrebillent kalapú, cujkaszagú ellenőr portyázik, hanem a hírhedten rémes Tánti Luminica.”
„Nézem a messzi, mozdulatlan kolostort. Alig közeledtünk hozzá. Elképzelem, ahogy behajtunk az egyik épület elé, a hideg fémnek szorítom a mellkasomat, nem mozdulok. Aztán vizsla szemű szerzetesek adják a filmet kézről-kézre.”
„Nem először fordult most meg a fejemben, hogy nincs ott semmiféle kolostor, csak egy rakás zuzmós szikla, elszáradt fenyők toronynak, meg egy nagy adag fantázia, amit a gyógyulás ostoba reménye, a visszataszító optimizmus táplál és gyúr épületekké.”
„A frásza az volt, hogy iszonkodás közben pofára esik, és a jég összetöri az arcát. Az elülsőre ott az ember keze, kivédi az esést, de a hátulsó védtelen.”
„amikor a mozdonyok énekelnek mocorog a mélyben a régi rejtek megelevenednek a hulla csendek ahogyan a sínek is énekelnek amikor a mozdonyok énekelnek”
Másnapos Kiáltvány – a Másnapos Irodalmi Kör alapító okmánya –
Nincs köztünk lényeges különbség, hát ne magázzuk egymást. Mi pontosan olyan emberek vagyunk, mint ti. Ugyanazon a földön születtünk, ugyanazt a levegőt szívjuk, mint ti. És biztosan meghalunk majd, mint ti. A világhoz mi sem adhatunk hozzá, és nem vehetünk el belőle, bármit is mondjon néhány nagyokos. Ahogyan araszolgatnak előre a tudományok, úgy egyre tisztábban látjuk, amit eddig „világosan sejtettünk”. (Nap)fény derül rövid létezésünk elkeserítő determináltságára, (nap)fény derül a szép és a szeretet kémiai receptjére, és végérvényesen megkérdőjeleződik a lét értelme. Non nélkül el sem hangzik már a szensz. Létünk értelmetlen, tenni, hinni nem érdemes semmit, hiszen:
nincs új a nap alatt.
MIK is az elődeink viselt dolgai? A Másnapos Irodalmi Kör a kezdetektől fenntartja igényét az újra. A klasszikus nap alatt azonban nem lehetséges az új. Ezt az egész emberemlékezet (mondjuk: kultúra) igazolja:
– Voltak már, akik maguk szerettek volna nappá válni. Ehhez ingatag tornyot építettek, vagy viaszszárnyra kaptak, de csúfos kudarcot vallottak. Emléküket őrizzük.
– Voltak már, akik tüzet gyújtottak maguknak, és elfelejtették a napot. Fázók voltak ezek, míg aztán a maguk gyújtotta lángok között égtek el. Emléküket őrizzük.
– Voltak már, akik a nappal helyett az éjt, a holdat akarták imádni. Lázadók emezek. Mint lázadók pedig nem lehetnek meg anélkül, ki ellen lázadtak. Emléküket őrizzük.
– Voltak már, akik a napot csillaggá akarták alacsonyítani, hogy aztán a rengeteg csillagok közé dobják, egy csillagnak a sok közé. Eltévelyedtek ők a nap nélkül. Emléküket őrizzük.
MIK vagyunk tehát? Időtlenül emlékező időbe zárt lények vagyunk, azaz emberek. Nem akarunk viszont értelmetlenül élni, hinni akarunk az újban. Ezért még a régi nap alatt ráébredtünk, hogy kell nekünk egy másik nap, mely alatt értelmesen létezzünk. Ezt a másnapot meg is teremtettük a régi képére és hasonlatosságára, kiegészítendő, nem pedig helyettesítendő azt. E másnap fényébe lépve lettünk másnaposok. Mi, másnaposok tételesen hisszük és valljuk a következőket:
1. A másnapos igyekszik előző napját kiheverni, és tanulni abból.
2. A másnapos hisz az újban, vagyis léte értelmében, és azt a másnap alatt, annak fényében keresi. Esetleg lekeni magát naptejjel, nehogy leégjen az új nap alatt.
3. A másnapos annak ellenére hisz az újban, hogy tudja: mindenki másképp egyforma.
4. A másnapos bármi egyebet hihet vagy tagadhat (Jehova, Mikulás, Neó stb.)
5. A másnapos akkor tudja magáról, hogy az, amikor nem kérdezik tőle.
6. A másnapos szemében az elődök viselt dolgai nem tárgyak, nem is fétisek
7. A másnapos szemében az elődök és saját viselt dolgaik élőlények, melyek harcolnak a túlélésért, nászra lépnek és versengenek egymással, változnak az idők során, alkalmazkodnak élőhelyükhöz stb.
8. A másnapos semmilyen esetben sem lenne a másnaposság mártírja, mert tudja, hogy a másnap a nap alatt született (akárcsak a spanyolviasz), és ez eleve gyanús. Vagy pedig sejti, hogy magának hazudik, vagy hogy az egész csak blöff, hiszen
nincs új a nap alatt.
2006. október 20.
Ugyanez -ben.
A Másnapos Oldal » Másnapos Kiáltvány
wiki_source=hard load
Támogatóink
Az oldalról
A Másnapos Oldal: a Másnapos Irodalmi Kör honlapja, drótozott (online) irodalmi folyóirat, léthé parti napfény-fürdőhely, nyálverő felület, egyszóval MIK. Fontos: A cikkek, hozzászólások mindegyike írójának tulajdona, a szerkesztő (admin) semmilyen felelősséget nem vállal értük. "Saját" tartalmára a Másnapos Oldal fenntartja minden jogát.
Javasolt böngészés
Firefox (ajánlott), Opera, Chrome vagy Safari böngészővel, legalább 1024 képpont széles képernyőn javasolt az oldalt nézni. Másban, mint az ajánlott böngésző az oldal viselkedése és kinézete furcsa, hibás lehet.
