Átbillent a Föld a nyári napfordulón, és ez azt is jelenti, hogy a Másnapos ismét nyári szünetébe burkolódzik. Vagyis életbevágó dolgoktól eltekintve (a Nap vörös óriássá puffad, a Jupiterben bemozdul a deutérium stb.) az őszi napéjegyenlőségig nagyjából nem fog semmi sem történni az oldalon, mint ahogyan a kinti, főleg a bennünket érdeklő irodalmi világban sem fog.
Évzárásul hadd foglaljam össze néhány kulcsmondatban a másnaposokat érintő eseményeket. Rögtön ősszel, Balázs Imre József szerkesztésében megjelent A meghajlás művészetecímű Korunk-antológia, amelyet azóta Erdély-szerte bemutattunk. Decemberben a Látó nívódíjakat osztott, a díjazottak között ott volt vnp is. Láng Orsolyának megítélték a Communitas Alkotói Ösztöndíjat, így anyagi gondok nélkül dolgozhat készülő kötetén. Méltó zárása az évnek, hogy megjelent Horváth Előd Benjámin debütkötete, A cseplini díva, és ezzel ő az első az ősmásnaposok közül, aki kötettel büszkélkedhet.
Kellemes nyarat! S vigyázni az UV-vel, mert az éppen olvasott könyv nem kap bőrrákot, legfeljebb napozó olvasója.
Az esten a meghívott és a közönség kerekasztalhoz ülnek majd, és a szerzővel folytatott beszélgetésben mindenki tetszés szerint részt vehet. A fő beszélgetőtársak Selyem Zsuzsa és Visky András lesznek.
Frissítés: az esten készült képek megtekinthetőek a Galériában.
A közszállítás napja alkalmából Szegedről Váradra hozott omnibusz fedélzetén mutatta be Szűcs László, a Várad főszerkesztője a lap legújabb számát. A váradi színészek néhány verset hoztak magukkal, elhangzott többek között Radnóti-szöveg és kisebb sikert aratott Emőd Tamás Evolúció című verse. Márton kollégám zsörtölt egy kicsit, de végül beérte azzal, hogy fényképezett; a cikkírást rám bízta.
Az omnibuszról és a rajta készült fényképekből néhány megtekinthető a galériában itt.
A Korunk Akadémia meghívására Kolozsváron olvasnak fel a József Attila Kör irodalmi egyesület szerzői:
CSEHY ZOLTÁN
CSOBÁNKA ZSUZSA
KIRÁLY LEVENTE Házigazda: Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője
Helyszín: Café Bulgakov (Kolozsvár, I.M. Klein u. 17 sz.)
Időpont: 2009. június 12, péntek 19 óra
Talán nem nagy tévedés azt mondani, hogy (a kivételeket kivéve) minden normális ember vágyik elveszteni a – szüzességét. Fiatal hímek legfőképp. Ha jól belegondolunk, a szüzesség az egyetlen, aminek elvesztésére, ha vörösödő füllel is, de készülődik az ember. Mert így vagy úgy, utóvégre nem azért születik az átlag szerencsétlen erre a földre, hogy pontosan ugyanúgy, ugyanabban az áldatlan, tapasztalatokban oly szegény állapotban dögöljön meg. Másfelől meg becsületbeli kaland, kötelező kihívás, gyermekbetegség, vagy ki hogy fogja fel, a lényeg az, hogy el kell veszíteni azt a cudart, mert ha nem, az veszejti el birtokosát, és akkor régen rossz. Meg (tudjuk mi azt) az utcán is máshogy sétál az ember, háta egyenesebb, orra magasabban, ha egyszer már nem szűz, ha megvívta a maga harcát. Mert büszke lehet rá, legtöbbször egyedül kell megküzdenie a körülményekkel. Néha akad csupán segítség, néha jár csak arra az irgalmas szamaritánus, és csak néha nem mond hülyeséget az F1 billentyű. Ezek a néha-esetek (bizonyos csekély összeg befizetése ellenében) felkarolják az elesettet, megszervezik számára a dolgot valamilyen biztonságos környezetben, távol a világ szégyenétől. Meg aztán nem csak egy szüzessége van ám az embernek. S azok néha-esetek nélkül bizony a sírig kísérnék tulajdonosukat.
A Másnapos Oldal: a Másnapos Irodalmi Kör honlapja, drótozott (online) irodalmi folyóirat, léthé parti napfény-fürdőhely, nyálverő felület, egyszóval MIK. Fontos: A cikkek, hozzászólások mindegyike írójának tulajdona, a szerkesztő (admin) semmilyen felelősséget nem vállal értük. "Saját" tartalmára a Másnapos Oldal fenntartja minden jogát.
Javasolt böngészés
Firefox (ajánlott), Opera, Chrome vagy Safari böngészővel, legalább 1024 képpont széles képernyőn javasolt az oldalt nézni. Másban, mint az ajánlott böngésző az oldal viselkedése és kinézete furcsa, hibás lehet.
„A hímekre jellemző a pocak és a gunyort jól bujtató bozontos szakáll. A nőstények esetében gyakori, hogy blúzuk alatt almák helyett szilvát vagy csupán két szem szőlőt tartanak.”
„Ma este kijelentem, hogy a gázon rotyogó puliszka hiába ágál, kicsiny kis lakom elszakad a verszájilag kijelölt anyaországtól, és szuverén, autonóm, sérthetetlen határú maroknyi szikla lesz a népek harcának tengerén.”
„Amerika döntött. Értesített, hogy küldi nagykövetét. Ugrok, hogy mire jönne a helikopter, beszedjem a ruhákat az erkélyről, legyen hol landolnia. Előkeresem az ágy alól a hálózsákot, csak nem alhat szerencsétlen nagykövet a fürdőkádban.”
„Csontjai úgy ropogtak, akár a friss paszuly, amint vigyázzba vágta magát, és a tőle telhető legtörténelmibb hangon kibökte – Akhilleusz! Siegfried! Én is jövök, uraim…”
„Stef Ánusz, mint aki csak úgy sétál, odalépett a szoba teljes déli falát elfoglaló zord könyvszekrény oszlopai elé, feltekintett a porlepte csúcsokra, és bárminemű, sámántánccal vagy véráldozattal járó beavatási rituálé nélkül tudta, hogy ebben az elfeledett monostori lakásban most egymaga a rettenetes és szeszélyes utókor, igen, ő a múlt jövője.”
„Egyedül a Moby Dick nem akart az istennek sem feloldódni, úgy kellett szétnyomja a kád szélén, mint valami dühödt csimbókot; ellenben a többi békésen, szinte alázattal mondott le eredeti formájáról meg színéről, és vegyült el az irodalmi kotyvalékban.”
„Aztán a kiengesztelt neszek elhaltak, kimosta őket a csend. S a csendben a felszakadó, vérbő füst valamit írt a plafonra. Fehéren a fekete, kiolvashatatlan, szürke…”
„Adjátok magotokat a Nílus vizének, áldozzátok azt a Moloknak mostan, hogy cselekedeteitek nyílként hasítsanak az égbe, s általuk szentségteleníttessék az Istennek neve, ébredjen végre álmából mindenható Urunk, és szenvedő népünknek mennyei segítséggel legyen eljövendő!”
„Sóvárogva pillantott körbe, szinte fájt, hogy nincsen tomboló vihar, villámfénnyel és hatalmas dübörgéssel, mert borzongató, buja kacajt szeretett volna kiereszteni torkából, de így, ez sem sikerült neki.”
„Mosolygó, filmvásznat idéző arcok, domborodó, feszes mellkasok, egyenes hátak, kisportolt, ruganyos karok, melyeken az izomfürtök vidáman játszadoztak az olajos napsugarakkal… – de persze most nem a görög olimpiák kecses atlétáira kell gondolni, hanem inkább a babiloni pogány zsoldosok hétvégi gyülekezetére – hiszen mégiscsak az enyedi strandról van szó.”
„Persze, Cilikének könnyű, mert Cilike a strand szépe, az övé az egész bagázs, a vízpárában a szivárvány, a vízcseppekben a gyémántok, a napsugarakban az aranykígyó, anyuka táskájában a málnaízű cukorka és a sárga kislapát, szóval minden, ami számít.”
„Látszólag minden gond vagy elfoglaltság nélkül tesped, barnítja szőke szalonnáját, ám az élesebb szem észlelheti, hogy valójában várakozik – várja, hogy az izgő-mozgó, meztelen testek koccanjanak valahol, hogy kipattanjon a tesztoszteron szikrája, várja, hogy a strand érzékeny pókhálója rezdüljön, hogy az unokatestvére barátjának a szomszédja, vagy öccse osztálytársának a rokona kapjon egy pofocskát, vagy akár egy csúnya pillantást, és…”
„…közben pedig könnyed ritmusra ingatta derekát, hogy farka egyenletesen verődjön a fűtőtest fürtjeihez, mint hajdan kerítés bordáihoz a korhadt fadarab, élvezte a zörejt, s hogy bosszantja a vágy kutyáit.”
„...ezen a délutáni járaton nem a szokásos Nású vagy Séfú, nem holmi kibuggyant pocakú, szőrös mellkasú, félrebillent kalapú, cujkaszagú ellenőr portyázik, hanem a hírhedten rémes Tánti Luminica.”
„Nézem a messzi, mozdulatlan kolostort. Alig közeledtünk hozzá. Elképzelem, ahogy behajtunk az egyik épület elé, a hideg fémnek szorítom a mellkasomat, nem mozdulok. Aztán vizsla szemű szerzetesek adják a filmet kézről-kézre.”
„Nem először fordult most meg a fejemben, hogy nincs ott semmiféle kolostor, csak egy rakás zuzmós szikla, elszáradt fenyők toronynak, meg egy nagy adag fantázia, amit a gyógyulás ostoba reménye, a visszataszító optimizmus táplál és gyúr épületekké.”
„A frásza az volt, hogy iszonkodás közben pofára esik, és a jég összetöri az arcát. Az elülsőre ott az ember keze, kivédi az esést, de a hátulsó védtelen.”
„amikor a mozdonyok énekelnek mocorog a mélyben a régi rejtek megelevenednek a hulla csendek ahogyan a sínek is énekelnek amikor a mozdonyok énekelnek”
Decemberben a 
A közszállítás napja alkalmából Szegedről Váradra hozott omnibusz fedélzetén mutatta be Szűcs László, a Várad főszerkesztője a lap legújabb számát. A váradi színészek néhány verset hoztak magukkal, elhangzott többek között Radnóti-szöveg és kisebb sikert aratott Emőd Tamás Evolúció című verse. 
Talán nem nagy tévedés azt mondani, hogy (a kivételeket kivéve) minden normális ember vágyik elveszteni a – szüzességét. Fiatal hímek legfőképp. Ha jól belegondolunk, a szüzesség az egyetlen, aminek elvesztésére, ha vörösödő füllel is, de készülődik az ember. Mert így vagy úgy, utóvégre nem azért születik az átlag szerencsétlen erre a földre, hogy pontosan ugyanúgy, ugyanabban az áldatlan, tapasztalatokban oly szegény állapotban dögöljön meg. Másfelől meg becsületbeli kaland, kötelező kihívás, gyermekbetegség, vagy ki hogy fogja fel, a lényeg az, hogy el kell veszíteni azt a cudart, mert ha nem, az veszejti el birtokosát, és akkor régen rossz. Meg (tudjuk mi azt) az utcán is máshogy sétál az ember, háta egyenesebb, orra magasabban, ha egyszer már nem szűz, ha megvívta a maga harcát. Mert büszke lehet rá, legtöbbször egyedül kell megküzdenie a körülményekkel. Néha akad csupán segítség, néha jár csak arra az irgalmas szamaritánus, és csak néha nem mond hülyeséget az F1 billentyű. Ezek a néha-esetek (bizonyos csekély összeg befizetése ellenében) felkarolják az elesettet, megszervezik számára a dolgot valamilyen biztonságos környezetben, távol a világ szégyenétől. Meg aztán nem csak egy szüzessége van ám az embernek. S azok néha-esetek nélkül bizony a sírig kísérnék tulajdonosukat.
