A vízminőség egy ideje napról napra romlott, de az emberek valahogy nem akartak erről tudomást venni. [...] Egy behűtött sörért a parti őr tornyából is szétnézhettem, milyen a víz színe, van-e olajfolt vagy bármi. Nem tudtam, mit keresek, csak hogy a víz valami miatt nincs rendben. A toronyból láttam meg, hogy a Könnybe ömlő, bővebb vizű patak torkolatához érdemes volna elmennem. [...]
Otthon még akkor este előhalásztam a régi térképeket, lyukasak voltak, itt-ott képzelettel kellett megfoltoznom őket. Felpakoltam a zsákot, konzervek, térképek, iránytű, bögre, (biztos, ami biztos) ivóvíz: felmegyek a tiszta vízért, ha kell, a forrásig. A térképeken még nem volt rajta a vasút. Apám mesélte, hogy eredetileg a Transzimpéria része lett volna a forrást közelítő szakasz, de aztán szárnyvonal lett csak, közönséges zsákutca, és ahogy áll, lehet, hogy nemsokára felszámolják azt is. [...]
Mi, a, közhely? A köz helye, vagy a hely köze? Mihez van köze a közhelynek? A helyhez vagy a közhöz? Mihez nincs? Semmihez? Vagy minden közhely lenne? Az is közhely, hogy ez közhely? Az közhelynek számít, hogy „az közhelynek számít”? Ami közhely, az még egyáltalán az? Ha leírom, ha kimondom, ha dúdolom, ha gondolom? Az ellentéte, a fordítottja, a tükörképe, sőt, a parafrázisa, a paródiája, a szomszédja, a helyettese, a felettese, a hasonmása, a kiskutyája, a nagymamája is az? Hát a nyelv, az irodalom, a művészet, a bűvészet? Keménykalap, krumpliorr, nyúlfarok? Még? Már? Most? Először? Másodszor? Hány közhely az élet? Túl sok? A lét elviselhetetlen közhelyessége? Közhely Garaczi és/vagy a halál? A majdnem-érzés? A katarz-is? A köz-hely szellem-e? Egy kövér szív? Egy sápadt máj és a kiszáradt lélek? Az édes szavakat rebegő ajak? A fenséges női alak? S a hős, a férfi, a remete? Koppány végső reménye? Hát az isten, a mindenség, a héccencség, a murokegyetem, a világegyetem? Örök tágulása és -telensége? A napfény, a csend, a lábszag? Az álom, amire vágytál? A lepergett zománcú ágytál? A közhely egy csillogó kopasz fej? Vagy csak a mikrofon teszi? A szoros nyakkendő? A viszkető orr, idegesen mozgó bajusz? Lehet valami közhelyérdekű a közhelygyűlésen? Vagy ez közhelytelen kifejezés? Hát a közhelybenjárás, közhelyfoglalás, közhelyreállítás?
Az ERKE (Erdélyi Képírók Egyesülete) a Bretter György Irodalmi Kör hétfői (május 4) meghívottja. A fiatalok, köztük Angyalosi Beáta hétfő este 20 órakor a Bulgakov kávéházban mutatkoznak be.
A Korunk Akadémia meghívására Kolozsváron olvas fel Oravecz Imre, A hopik könyve, Halászóember, Ondrok gödre című, Jelenkor Kiadónál megjelent kötetek szerzője. Az est házigazdája Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője.
Időpont: 2009. április 29, szerda, 18 óra Helyszín: Főtér 22/8. (Kolozsvár Társaság székháza).
Partner: Szépírók Társasága (A Könyv Utóélete című program).
... S akkor Izsakhár főrabbi, miután látta, hogy a zsidók hatalmas Istene immár süket és vak, vagy tán egészen halott, s a fiainak szeméből kipárolgó imákat nem hallja, izmaik szakadását, csontjaik repedését nem látja, egy napon összehívta a férfiak javát, ezek pedig a szerecsen hajcsárra nem ügyelve, letették kezükből a csákányt, a kalapácsot, az emelőrudat, elengedték a vontatókötelet és eljövének a piramisok árnyékából. Mikor pedig összegyűltek szép számban, a főrabbi levezette őket a Nílusnak partjára, majd recsegő, pókhálós hangjával elrendelte, hogy a gázlónál álljanak valamennyien a sekély vízbe, oldják meg ágyékkötőjüket, és szemérmüket fogják bal kezükbe. Dörgedelmes unszolás után engedelmeskedett a férfisereg, nem mervén ellenkezni a főrabbival, aki aztán imigyen szóla hozzájuk:
Poke (1974-2008)
és Rudi (1951-2008),
főleg Iacov (1989-2009),
legfőképpen Öcsi (1986-2009)
emlékére
1
Így telt el ősz, tél és tavasz velük,
kik farkasok, bárányok és terek
ott legbelül, hol légzel és cserélsz,
hol arcaid lefestve egy helyütt.
Volt ősz és tél, prológusként kerek,
kijelzi hogy szüzséd most meddig ér,
majd tél, tavasz, mozogsz erőtlenül,
a tél, tavasz, hogy bolygó nem kereng,
a tél-, tavaszba mennyi semmi fér.
Szilágyi Domokos emlékestet szervez az Alteregó Csoport. Minden érdeklődőt barátsággal várnak a verses megemlékezésre a Heltai (Mikó/Clinicilor u. 19.) előadótermébe, április 9-én este 6 órára.
Balázs Imre József az Alteregó Irodalmi Előadócsoport 2009. április 8-i (szerda) meghívottja. Az író-olvasó találkozóra 18 órakor, az EME székház (Jókai/Napoca u. 2–4.) előadótermében kerül sor. A szervezők barátsággal várnak minden érdeklődőt.
A Másnapos Oldal: a Másnapos Irodalmi Kör honlapja, drótozott (online) irodalmi folyóirat, léthé parti napfény-fürdőhely, nyálverő felület, egyszóval MIK. Fontos: A cikkek, hozzászólások mindegyike írójának tulajdona, a szerkesztő (admin) semmilyen felelősséget nem vállal értük. "Saját" tartalmára a Másnapos Oldal fenntartja minden jogát.
Javasolt böngészés
Firefox (ajánlott), Opera, Chrome vagy Safari böngészővel, legalább 1024 képpont széles képernyőn javasolt az oldalt nézni. Másban, mint az ajánlott böngésző az oldal viselkedése és kinézete furcsa, hibás lehet.
„Nézem a messzi, mozdulatlan kolostort. Alig közeledtünk hozzá. Elképzelem, ahogy behajtunk az egyik épület elé, a hideg fémnek szorítom a mellkasomat, nem mozdulok. Aztán vizsla szemű szerzetesek adják a filmet kézről-kézre.”
„A hímekre jellemző a pocak és a gunyort jól bujtató bozontos szakáll. A nőstények esetében gyakori, hogy blúzuk alatt almák helyett szilvát vagy csupán két szem szőlőt tartanak.”
„Ma este kijelentem, hogy a gázon rotyogó puliszka hiába ágál, kicsiny kis lakom elszakad a verszájilag kijelölt anyaországtól, és szuverén, autonóm, sérthetetlen határú maroknyi szikla lesz a népek harcának tengerén.”
„Amerika döntött. Értesített, hogy küldi nagykövetét. Ugrok, hogy mire jönne a helikopter, beszedjem a ruhákat az erkélyről, legyen hol landolnia. Előkeresem az ágy alól a hálózsákot, csak nem alhat szerencsétlen nagykövet a fürdőkádban.”
„Csontjai úgy ropogtak, akár a friss paszuly, amint vigyázzba vágta magát, és a tőle telhető legtörténelmibb hangon kibökte – Akhilleusz! Siegfried! Én is jövök, uraim…”
„Stef Ánusz, mint aki csak úgy sétál, odalépett a szoba teljes déli falát elfoglaló zord könyvszekrény oszlopai elé, feltekintett a porlepte csúcsokra, és bárminemű, sámántánccal vagy véráldozattal járó beavatási rituálé nélkül tudta, hogy ebben az elfeledett monostori lakásban most egymaga a rettenetes és szeszélyes utókor, igen, ő a múlt jövője.”
„Egyedül a Moby Dick nem akart az istennek sem feloldódni, úgy kellett szétnyomja a kád szélén, mint valami dühödt csimbókot; ellenben a többi békésen, szinte alázattal mondott le eredeti formájáról meg színéről, és vegyült el az irodalmi kotyvalékban.”
„Aztán a kiengesztelt neszek elhaltak, kimosta őket a csend. S a csendben a felszakadó, vérbő füst valamit írt a plafonra. Fehéren a fekete, kiolvashatatlan, szürke…”
„Adjátok magotokat a Nílus vizének, áldozzátok azt a Moloknak mostan, hogy cselekedeteitek nyílként hasítsanak az égbe, s általuk szentségteleníttessék az Istennek neve, ébredjen végre álmából mindenható Urunk, és szenvedő népünknek mennyei segítséggel legyen eljövendő!”
„Sóvárogva pillantott körbe, szinte fájt, hogy nincsen tomboló vihar, villámfénnyel és hatalmas dübörgéssel, mert borzongató, buja kacajt szeretett volna kiereszteni torkából, de így, ez sem sikerült neki.”
„Mosolygó, filmvásznat idéző arcok, domborodó, feszes mellkasok, egyenes hátak, kisportolt, ruganyos karok, melyeken az izomfürtök vidáman játszadoztak az olajos napsugarakkal… – de persze most nem a görög olimpiák kecses atlétáira kell gondolni, hanem inkább a babiloni pogány zsoldosok hétvégi gyülekezetére – hiszen mégiscsak az enyedi strandról van szó.”
„Persze, Cilikének könnyű, mert Cilike a strand szépe, az övé az egész bagázs, a vízpárában a szivárvány, a vízcseppekben a gyémántok, a napsugarakban az aranykígyó, anyuka táskájában a málnaízű cukorka és a sárga kislapát, szóval minden, ami számít.”
„Látszólag minden gond vagy elfoglaltság nélkül tesped, barnítja szőke szalonnáját, ám az élesebb szem észlelheti, hogy valójában várakozik – várja, hogy az izgő-mozgó, meztelen testek koccanjanak valahol, hogy kipattanjon a tesztoszteron szikrája, várja, hogy a strand érzékeny pókhálója rezdüljön, hogy az unokatestvére barátjának a szomszédja, vagy öccse osztálytársának a rokona kapjon egy pofocskát, vagy akár egy csúnya pillantást, és…”
„…közben pedig könnyed ritmusra ingatta derekát, hogy farka egyenletesen verődjön a fűtőtest fürtjeihez, mint hajdan kerítés bordáihoz a korhadt fadarab, élvezte a zörejt, s hogy bosszantja a vágy kutyáit.”
„...ezen a délutáni járaton nem a szokásos Nású vagy Séfú, nem holmi kibuggyant pocakú, szőrös mellkasú, félrebillent kalapú, cujkaszagú ellenőr portyázik, hanem a hírhedten rémes Tánti Luminica.”
„Nézem a messzi, mozdulatlan kolostort. Alig közeledtünk hozzá. Elképzelem, ahogy behajtunk az egyik épület elé, a hideg fémnek szorítom a mellkasomat, nem mozdulok. Aztán vizsla szemű szerzetesek adják a filmet kézről-kézre.”
„Nem először fordult most meg a fejemben, hogy nincs ott semmiféle kolostor, csak egy rakás zuzmós szikla, elszáradt fenyők toronynak, meg egy nagy adag fantázia, amit a gyógyulás ostoba reménye, a visszataszító optimizmus táplál és gyúr épületekké.”
„A frásza az volt, hogy iszonkodás közben pofára esik, és a jég összetöri az arcát. Az elülsőre ott az ember keze, kivédi az esést, de a hátulsó védtelen.”
„amikor a mozdonyok énekelnek mocorog a mélyben a régi rejtek megelevenednek a hulla csendek ahogyan a sínek is énekelnek amikor a mozdonyok énekelnek”
Mi, a, közhely? A köz helye, vagy a hely köze? Mihez van köze a közhelynek? A helyhez vagy a közhöz? Mihez nincs? Semmihez? Vagy minden közhely lenne? Az is közhely, hogy ez közhely? Az közhelynek számít, hogy „az közhelynek számít”? Ami közhely, az még egyáltalán az? Ha leírom, ha kimondom, ha dúdolom, ha gondolom? Az ellentéte, a fordítottja, a tükörképe, sőt, a parafrázisa, a paródiája, a szomszédja, a helyettese, a felettese, a hasonmása, a kiskutyája, a nagymamája is az? Hát a nyelv, az irodalom, a művészet, a bűvészet? Keménykalap, krumpliorr, nyúlfarok? Még? Már? Most? Először? Másodszor? Hány közhely az élet? Túl sok? A lét elviselhetetlen közhelyessége? Közhely Garaczi és/vagy a halál? A majdnem-érzés? A katarz-is? A köz-hely szellem-e? Egy kövér szív? Egy sápadt máj és a kiszáradt lélek? Az édes szavakat rebegő ajak? A fenséges női alak? S a hős, a férfi, a remete? Koppány végső reménye? Hát az isten, a mindenség, a héccencség, a murokegyetem, a világegyetem? Örök tágulása és -telensége? A napfény, a csend, a lábszag? Az álom, amire vágytál? A lepergett zománcú ágytál? A közhely egy csillogó kopasz fej? Vagy csak a mikrofon teszi? A szoros nyakkendő? A viszkető orr, idegesen mozgó bajusz? Lehet valami közhelyérdekű a közhelygyűlésen? Vagy ez közhelytelen kifejezés? Hát a közhelybenjárás, közhelyfoglalás, közhelyreállítás?
... S akkor Izsakhár főrabbi, miután látta, hogy a zsidók hatalmas Istene immár süket és vak, vagy tán egészen halott, s a fiainak szeméből kipárolgó imákat nem hallja, izmaik szakadását, csontjaik repedését nem látja, egy napon összehívta a férfiak javát, ezek pedig a szerecsen hajcsárra nem ügyelve, letették kezükből a csákányt, a kalapácsot, az emelőrudat, elengedték a vontatókötelet és eljövének a piramisok árnyékából. Mikor pedig összegyűltek szép számban, a főrabbi levezette őket a Nílusnak partjára, majd recsegő, pókhálós hangjával elrendelte, hogy a gázlónál álljanak valamennyien a sekély vízbe, oldják meg ágyékkötőjüket, és szemérmüket fogják bal kezükbe. Dörgedelmes unszolás után engedelmeskedett a férfisereg, nem mervén ellenkezni a főrabbival, aki aztán imigyen szóla hozzájuk:
