A Jokermanként is ismert Cseke Róbert hirtelen összeverbuvált csapattal zenésített meg néhányat a meghajlás versei közül, még a kötet ősbemutatójára. Elhangzott például Horváth Előd BenjáminAeneas sakkozik című szövege is; ez a felvétel hallgatható most meg a másnaposon.
Úgy fél éve jelent meg a Másnapos nézettségéről a legutóbbi cikk . A Másnapos kicsi oldal, és nem hiszi magáról, hogy létfontosságú írásokat közölne, mégis elgondolkodtató a fenti kép*. Örömmel jelentjük, hogy a Másnapos iránti érdeklődés sokszorosa a fél évvel ezelőttinek, ami a nézők számát és területi eloszlását illeti.
Ígéretünk, hogy marad az igényesen szolgáltatott, független és magas színvonalú tartalom.
Vári Csaba
a kötetbemutatón készült további képek a galériában
„én komoly ember vagyok”
Tegnap este mutatták be Vári Csaba első könyvét, a Kávé, félkeserű*című verseskötetet az Insomnia kávézóban. A csütörtök esténként rendszeresen megrendezett, többnyire román nyelven zajló irodalmi esemény hagyományos házigazdái, Bréda Ferenc és Szántai János közül csak utóbbi volt jelen, emiatt talán kétszeresen is kilógott a tegnap este a sorból. A kötetbemutatót ő nyitotta meg, köszöntötte a meghívottat, Vári Csabát és Balázs Imre Józsefet, aki a kötetről és a költőről mondott laudációt (ha ezt nem is éppen élő szóbani elhangzásra, inkább olvasásra szánt, szakmaibb szöveg felolvasásával tette).
Sokan és sokmindent mondanak meg írnak manapság az olvasás ilyen-olyan helyzetéről, megváltozott szerepéről, fontosságáról, s a fiatalok „terribilizmusáról”: az újabb fajta műveltségről (esetleg ennek vélt hiányáról), tájékozódásról, irodalom-felfogásról, sőt, egyenesen a „Gutenberg-galaxis alkonyáról”, s az internet, a hangos- és digitális könyvek kevert fogadtatásáról, hatásáról, uralmáról. Most itt ezeket az eszmefuttatásokat sem ismertetni, sem bővíteni, sem ellenőrizni vagy megcáfolni nem kívánom, csupán abból szeretnék ízelítőt adni, hogy az olvasásról, és különösen a szépirodalom olvasásáról, meg a vele járó szokásokról, körülményekről, tapasztalatokról, ma, 2009-ben hogyan vélekednek a környezetemben élő, s hozzám többé vagy kevésbe közel álló emberek.
Demény Péter és Vida Gábor.
Az esten készült további képek itt
Talán nevet és helyszínt is kellene változtatnia a nem rég vezetőséget cserélt bratyókörnek. Mert ez már nem az a bratyókör , amit az ember megszokott, kezd nívó alakulni, és nem szerencsés rossz hagyományokkal indítani. Itt már van némi kultúra, mosdottság is. Ezt persze nem abból következteti a Kakas, hogy kevesebb a beszédhiba, a kört megnyitó felszólaló tudja, hogy a meghívott prózát vagy verset hozott-e, a vitaindító ismeri a kreszt. Nem is arról, hogy nincs füst, nagyobb a csend, nem anyázzák a meghívottat, hasonlók: nagyjából a kripták is ilyenek, ahol, valljuk be, nem sok kukurikultúra történik. Arról van inkább szó, hogy szellemiségében változott meg nagyjából minden, és kár tagadni, jó irányba.
A változások bevezetése óta (nincs dohányzás, kevesebb az alkohol) mondhatjuk, hogy három méternyit megváltozott a helyszín is, az emeletről leköltözött a miegymás a földszintre. Ezzel csak az a baj, hogy kisebb a hely és jóval több a háttérzaj (egyedül az a jó, hogy a hely ingyen van), micsináljunk, nem érdekli mindenkit az irodalom (és milyen jó a mindenkinek, hogy nem érdekli).
A dolgok fénye verhetetlen, édes,
szép lassan átmegyünk egy hídon, kettőn,
a mámorból levenni, tán elég lesz,
egy szürke kéz kell, hangol itt a bőgőn,
amit hall, lassan visszamondja, ízlel,
van papírunk, van némi számolás,
és arcainkat sorba téve szépen,
a meghajlásig még talán kreál.
„Szánalmas az ember néha.
S hogyezt már írtam, nem probléma.”
e rések az asztalon, ezek engedik
lábaim látni miközben írok.
Minden külső hatás nélkül hasadozott
meg a fa. A papír folyton kilyukad
felette. Rothad a lábam alatta.
Nemsokára kimegyek, és főzök egy
teát, így döntöttem. Szánalmas, hogy
ennyire fontos az ember. Mérlegel,
számbavesz, megállapít olykor,
körülnéz még utoljára,
és dönt.
Váradi Nagy Pál (a továbbiakban: VNP) a pályakezdő szerzők között egyre kevésbé pályakezdő, a kötet nélküli szerzők közül Erdélyben a legkevésbé kötet nélküli. Verseit, prózáit közölte már az Alföld, a Debreceni Disputa, a Forrás valamint a romániai magyar folyóiratok szinte mindegyike. Szerepelt két 2008-as, pályakezdőket felvonultató antológiában: a Palatinus Kiadó Használati utasítás című versantológiájában, illetve a Korunk – Komp-Press kiadásában megjelent antológiában, A meghajlás művészetében. Szerkeszti a Másnapos Oldal című irodalmi honlapot és az Echinoxot, 2008 végén pedig Látó-debütdíjas lett. Mindezenközben a saját útját járja. (tovább...)
A Másnapos Oldal: a Másnapos Irodalmi Kör honlapja, drótozott (online) irodalmi folyóirat, léthé parti napfény-fürdőhely, nyálverő felület, egyszóval MIK. Fontos: A cikkek, hozzászólások mindegyike írójának tulajdona, a szerkesztő (admin) semmilyen felelősséget nem vállal értük. "Saját" tartalmára a Másnapos Oldal fenntartja minden jogát.
Javasolt böngészés
Firefox (ajánlott), Opera, Chrome vagy Safari böngészővel, legalább 1024 képpont széles képernyőn javasolt az oldalt nézni. Másban, mint az ajánlott böngésző az oldal viselkedése és kinézete furcsa, hibás lehet.
„Amerika döntött. Értesített, hogy küldi nagykövetét. Ugrok, hogy mire jönne a helikopter, beszedjem a ruhákat az erkélyről, legyen hol landolnia. Előkeresem az ágy alól a hálózsákot, csak nem alhat szerencsétlen nagykövet a fürdőkádban.”
„A hímekre jellemző a pocak és a gunyort jól bujtató bozontos szakáll. A nőstények esetében gyakori, hogy blúzuk alatt almák helyett szilvát vagy csupán két szem szőlőt tartanak.”
„Ma este kijelentem, hogy a gázon rotyogó puliszka hiába ágál, kicsiny kis lakom elszakad a verszájilag kijelölt anyaországtól, és szuverén, autonóm, sérthetetlen határú maroknyi szikla lesz a népek harcának tengerén.”
„Amerika döntött. Értesített, hogy küldi nagykövetét. Ugrok, hogy mire jönne a helikopter, beszedjem a ruhákat az erkélyről, legyen hol landolnia. Előkeresem az ágy alól a hálózsákot, csak nem alhat szerencsétlen nagykövet a fürdőkádban.”
„Csontjai úgy ropogtak, akár a friss paszuly, amint vigyázzba vágta magát, és a tőle telhető legtörténelmibb hangon kibökte – Akhilleusz! Siegfried! Én is jövök, uraim…”
„Stef Ánusz, mint aki csak úgy sétál, odalépett a szoba teljes déli falát elfoglaló zord könyvszekrény oszlopai elé, feltekintett a porlepte csúcsokra, és bárminemű, sámántánccal vagy véráldozattal járó beavatási rituálé nélkül tudta, hogy ebben az elfeledett monostori lakásban most egymaga a rettenetes és szeszélyes utókor, igen, ő a múlt jövője.”
„Egyedül a Moby Dick nem akart az istennek sem feloldódni, úgy kellett szétnyomja a kád szélén, mint valami dühödt csimbókot; ellenben a többi békésen, szinte alázattal mondott le eredeti formájáról meg színéről, és vegyült el az irodalmi kotyvalékban.”
„Aztán a kiengesztelt neszek elhaltak, kimosta őket a csend. S a csendben a felszakadó, vérbő füst valamit írt a plafonra. Fehéren a fekete, kiolvashatatlan, szürke…”
„Adjátok magotokat a Nílus vizének, áldozzátok azt a Moloknak mostan, hogy cselekedeteitek nyílként hasítsanak az égbe, s általuk szentségteleníttessék az Istennek neve, ébredjen végre álmából mindenható Urunk, és szenvedő népünknek mennyei segítséggel legyen eljövendő!”
„Sóvárogva pillantott körbe, szinte fájt, hogy nincsen tomboló vihar, villámfénnyel és hatalmas dübörgéssel, mert borzongató, buja kacajt szeretett volna kiereszteni torkából, de így, ez sem sikerült neki.”
„Mosolygó, filmvásznat idéző arcok, domborodó, feszes mellkasok, egyenes hátak, kisportolt, ruganyos karok, melyeken az izomfürtök vidáman játszadoztak az olajos napsugarakkal… – de persze most nem a görög olimpiák kecses atlétáira kell gondolni, hanem inkább a babiloni pogány zsoldosok hétvégi gyülekezetére – hiszen mégiscsak az enyedi strandról van szó.”
„Persze, Cilikének könnyű, mert Cilike a strand szépe, az övé az egész bagázs, a vízpárában a szivárvány, a vízcseppekben a gyémántok, a napsugarakban az aranykígyó, anyuka táskájában a málnaízű cukorka és a sárga kislapát, szóval minden, ami számít.”
„Látszólag minden gond vagy elfoglaltság nélkül tesped, barnítja szőke szalonnáját, ám az élesebb szem észlelheti, hogy valójában várakozik – várja, hogy az izgő-mozgó, meztelen testek koccanjanak valahol, hogy kipattanjon a tesztoszteron szikrája, várja, hogy a strand érzékeny pókhálója rezdüljön, hogy az unokatestvére barátjának a szomszédja, vagy öccse osztálytársának a rokona kapjon egy pofocskát, vagy akár egy csúnya pillantást, és…”
„…közben pedig könnyed ritmusra ingatta derekát, hogy farka egyenletesen verődjön a fűtőtest fürtjeihez, mint hajdan kerítés bordáihoz a korhadt fadarab, élvezte a zörejt, s hogy bosszantja a vágy kutyáit.”
„...ezen a délutáni járaton nem a szokásos Nású vagy Séfú, nem holmi kibuggyant pocakú, szőrös mellkasú, félrebillent kalapú, cujkaszagú ellenőr portyázik, hanem a hírhedten rémes Tánti Luminica.”
„Nézem a messzi, mozdulatlan kolostort. Alig közeledtünk hozzá. Elképzelem, ahogy behajtunk az egyik épület elé, a hideg fémnek szorítom a mellkasomat, nem mozdulok. Aztán vizsla szemű szerzetesek adják a filmet kézről-kézre.”
„Nem először fordult most meg a fejemben, hogy nincs ott semmiféle kolostor, csak egy rakás zuzmós szikla, elszáradt fenyők toronynak, meg egy nagy adag fantázia, amit a gyógyulás ostoba reménye, a visszataszító optimizmus táplál és gyúr épületekké.”
„A frásza az volt, hogy iszonkodás közben pofára esik, és a jég összetöri az arcát. Az elülsőre ott az ember keze, kivédi az esést, de a hátulsó védtelen.”
„amikor a mozdonyok énekelnek mocorog a mélyben a régi rejtek megelevenednek a hulla csendek ahogyan a sínek is énekelnek amikor a mozdonyok énekelnek”
olvasható.
. A Másnapos kicsi oldal, és nem hiszi magáról, hogy létfontosságú írásokat közölne, mégis elgondolkodtató a fenti kép*. Örömmel jelentjük, hogy a Másnapos iránti érdeklődés sokszorosa a fél évvel ezelőttinek, ami a nézők számát és területi eloszlását illeti. 
(Hogyan/Miért/Mit olvasunk?)
