Ahogy ajtaja felé közeledett, magában is kinyitotta az ajtót. Egyszerű deszkaajtó volt, kukucskálónyílással. A lépcsők kissé kifárasztották. Ködben kavargó madarak alatt érkezett, körömkefével kipucolt cipőben. Ha kívülről láthatta volna magát, egy betűire szétesett írógép jut eszébe.
Amint szembe néztek egymással, kiderült, hogy szeme színét nap fakította; szembogara most is összeszűkült, hogy kinyílt benne az ajtó.
Az ajándékot ütközőként nyújtotta maga elé. Közeledésének hirtelen vetett véget a közelség.
– Szeretném kettőnk között végleg felszámolni a távolságot – mondta, és az ajtófélfán matató kezével véletlenül megnyomta a csengőt.
December 20-án átadták a 2008-as Látó-díjakat. Az idén Király László (vers), Márton László (próza), Selyem Zsuzsa (esszé), Váradi Nagy Pál (debüt) vehette át a Batsányi-emlékplakettet és a díjjal járó pénzjutalmat. Laudációt mondott: Demény Péter, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt és Vida Gábor.
Mint az eseményen érintettként résztvevő, a dologról jómagam hallgatok, de álljon itt néhány link olyan oldalakra, ahol az eseményről olvasni lehet valamit. Írt a dologról a hun-info, a Krónika, a Litera, a Népújság, a Szabadság, az Új Magyar Szó, az undock.
Idén tizennyolcadik alkalommal osztja ki a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége a lapban publikált szerzők közül válogatva évzáró nívódíjait. Tizenhét év alatt 50 alkotó vehette át a vers, próza, esszé és debüt kategóriában az elismerést. A 2008-as nívódíjak átadására a Látó Irodalmi Színpad keretében kerül sor 2008. december 20-án Marosvásárhelyen, a Bernády György Művelődési Házban, délután 6 órakor.
Az idén Király László (vers), Márton László (próza), Selyem Zsuzsa (esszé), Váradi Nagy Pál (debüt) veheti át a Batsányi-emlékplakettet és a díjjal járó pénzjutalmat. Laudációt mond: Demény Péter, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt és Vida Gábor.
Barátsággal meghívunk minden érdeklődőt A meghajlás művészetecímű antológia nagyváradi bemutatójára. A beszélgetéssel, felolvasással egybekötött esten jelen lesz a kötet szerkesztője, Balázs Imre József irodalomtörténész, és a szerzők közül László Szabolcs, Papp-Zakor Ilka, Váradi Nagy Pál és Visky Zsolt. A kötetbemutató 2008. december 18-án, csütörtökön 18 órától kezdődik a Várad folyóirat szerkesztőségében (december 1. tér 12. szám).
én érzéketlen lettem és bolond
nincs fénye már üvegszememnek
2008ra végleg elkopott
átok lett fejemre annyi ének
szeretni tudok de csak mint hazug
megjátszásból élek el szünetlen
sok díva jött történetet hozott
néhány rovátka cellafalra végem
én érzéketlen lettem és bolond
a test az rajzlap fókuszpontja lesz
mit ér a rajz mit bármi kéz csiszolt
ha ott belül hideg van és lebegsz
én érzéketlen lettem és bolond
A Másnapos Oldal: a Másnapos Irodalmi Kör honlapja, drótozott (online) irodalmi folyóirat, léthé parti napfény-fürdőhely, nyálverő felület, egyszóval MIK. Fontos: A cikkek, hozzászólások mindegyike írójának tulajdona, a szerkesztő (admin) semmilyen felelősséget nem vállal értük. "Saját" tartalmára a Másnapos Oldal fenntartja minden jogát.
Javasolt böngészés
Firefox (ajánlott), Opera, Chrome vagy Safari böngészővel, legalább 1024 képpont széles képernyőn javasolt az oldalt nézni. Másban, mint az ajánlott böngésző az oldal viselkedése és kinézete furcsa, hibás lehet.
„A hímekre jellemző a pocak és a gunyort jól bujtató bozontos szakáll. A nőstények esetében gyakori, hogy blúzuk alatt almák helyett szilvát vagy csupán két szem szőlőt tartanak.”
„Ma este kijelentem, hogy a gázon rotyogó puliszka hiába ágál, kicsiny kis lakom elszakad a verszájilag kijelölt anyaországtól, és szuverén, autonóm, sérthetetlen határú maroknyi szikla lesz a népek harcának tengerén.”
„Amerika döntött. Értesített, hogy küldi nagykövetét. Ugrok, hogy mire jönne a helikopter, beszedjem a ruhákat az erkélyről, legyen hol landolnia. Előkeresem az ágy alól a hálózsákot, csak nem alhat szerencsétlen nagykövet a fürdőkádban.”
„Csontjai úgy ropogtak, akár a friss paszuly, amint vigyázzba vágta magát, és a tőle telhető legtörténelmibb hangon kibökte – Akhilleusz! Siegfried! Én is jövök, uraim…”
„Stef Ánusz, mint aki csak úgy sétál, odalépett a szoba teljes déli falát elfoglaló zord könyvszekrény oszlopai elé, feltekintett a porlepte csúcsokra, és bárminemű, sámántánccal vagy véráldozattal járó beavatási rituálé nélkül tudta, hogy ebben az elfeledett monostori lakásban most egymaga a rettenetes és szeszélyes utókor, igen, ő a múlt jövője.”
„Egyedül a Moby Dick nem akart az istennek sem feloldódni, úgy kellett szétnyomja a kád szélén, mint valami dühödt csimbókot; ellenben a többi békésen, szinte alázattal mondott le eredeti formájáról meg színéről, és vegyült el az irodalmi kotyvalékban.”
„Aztán a kiengesztelt neszek elhaltak, kimosta őket a csend. S a csendben a felszakadó, vérbő füst valamit írt a plafonra. Fehéren a fekete, kiolvashatatlan, szürke…”
„Adjátok magotokat a Nílus vizének, áldozzátok azt a Moloknak mostan, hogy cselekedeteitek nyílként hasítsanak az égbe, s általuk szentségteleníttessék az Istennek neve, ébredjen végre álmából mindenható Urunk, és szenvedő népünknek mennyei segítséggel legyen eljövendő!”
„Sóvárogva pillantott körbe, szinte fájt, hogy nincsen tomboló vihar, villámfénnyel és hatalmas dübörgéssel, mert borzongató, buja kacajt szeretett volna kiereszteni torkából, de így, ez sem sikerült neki.”
„Mosolygó, filmvásznat idéző arcok, domborodó, feszes mellkasok, egyenes hátak, kisportolt, ruganyos karok, melyeken az izomfürtök vidáman játszadoztak az olajos napsugarakkal… – de persze most nem a görög olimpiák kecses atlétáira kell gondolni, hanem inkább a babiloni pogány zsoldosok hétvégi gyülekezetére – hiszen mégiscsak az enyedi strandról van szó.”
„Persze, Cilikének könnyű, mert Cilike a strand szépe, az övé az egész bagázs, a vízpárában a szivárvány, a vízcseppekben a gyémántok, a napsugarakban az aranykígyó, anyuka táskájában a málnaízű cukorka és a sárga kislapát, szóval minden, ami számít.”
„Látszólag minden gond vagy elfoglaltság nélkül tesped, barnítja szőke szalonnáját, ám az élesebb szem észlelheti, hogy valójában várakozik – várja, hogy az izgő-mozgó, meztelen testek koccanjanak valahol, hogy kipattanjon a tesztoszteron szikrája, várja, hogy a strand érzékeny pókhálója rezdüljön, hogy az unokatestvére barátjának a szomszédja, vagy öccse osztálytársának a rokona kapjon egy pofocskát, vagy akár egy csúnya pillantást, és…”
„…közben pedig könnyed ritmusra ingatta derekát, hogy farka egyenletesen verődjön a fűtőtest fürtjeihez, mint hajdan kerítés bordáihoz a korhadt fadarab, élvezte a zörejt, s hogy bosszantja a vágy kutyáit.”
„...ezen a délutáni járaton nem a szokásos Nású vagy Séfú, nem holmi kibuggyant pocakú, szőrös mellkasú, félrebillent kalapú, cujkaszagú ellenőr portyázik, hanem a hírhedten rémes Tánti Luminica.”
„Nézem a messzi, mozdulatlan kolostort. Alig közeledtünk hozzá. Elképzelem, ahogy behajtunk az egyik épület elé, a hideg fémnek szorítom a mellkasomat, nem mozdulok. Aztán vizsla szemű szerzetesek adják a filmet kézről-kézre.”
„Nem először fordult most meg a fejemben, hogy nincs ott semmiféle kolostor, csak egy rakás zuzmós szikla, elszáradt fenyők toronynak, meg egy nagy adag fantázia, amit a gyógyulás ostoba reménye, a visszataszító optimizmus táplál és gyúr épületekké.”
„A frásza az volt, hogy iszonkodás közben pofára esik, és a jég összetöri az arcát. Az elülsőre ott az ember keze, kivédi az esést, de a hátulsó védtelen.”
„amikor a mozdonyok énekelnek mocorog a mélyben a régi rejtek megelevenednek a hulla csendek ahogyan a sínek is énekelnek amikor a mozdonyok énekelnek”