Amint az Albert Edelfelt Leikkiviä poikia rannalla (Játszó fiúk a parton) képén is megsasolható, nyár van most és szünetnek kell lennie. A másnapos, a másnapizmus és a másnaposok tehát nyári semmittevésbe vonultak vissza az elkövetkező néhány hónapra. A feléledésre szeptemberben vagy októberben lehet majd számítani, addig is a szerkesztő a teljes másnapos nevében köszöni olvasóinak az együtt eltöltött időt, és ígéri, hogy az őszi visszatérés pont olyan lesz, mint a másnapos első őszi visszatérése.
Kellemes nyarat, és tartalmas kikapcsolódást kíván mindenkinek
Kedves Másnapos társam, előre sajnálom, ha esetleg csalódást okozok ezen válaszoló írásommal, de bevallom: a termékeny vita ezentúl elmarad, pontosabban átalakul, mert rájöttem, hogy nem megcáfolni akarom modelledet (olyan értelemben, hogy életrevalóbb vagy koherensebb modellt állítok helyébe), hanem egyszerűen megerősíteni modell-létében, vagyis embercsinált fiktívszerűségében.
Melyben unalmasan kifejti, mit gondol a nagy dolgokról, és termékeny vita reményében kihívja másnapos társát, de azért a kislapátot is kéznél [tartja]
1. arról, hogy mi az ember
Lényegtelen, hogy igazam van-e, mert az igazságokkal baj van. Ami lényeges, az az, hogy valahonnan el kell indulni. Mindenki a maga homokozójával. Nem számít, hogy a piramisokat nem ebben a homokozóban emelték és hogy ebben a homokozóban nincsenek óriási rajzok, amik csak a levegőből láthatók. Hogy negyven évig nem ebben a homokozóban barangoltak az egyiptomi vendégmunkások. Az számít, hogy ebből az én homokozómból hova lehet jutni, ha a szabályok szerint játszunk.
A NISI MASA szervezet 2007-es forgatókönyvíró versenyének célja fiatal európai alkotók rövidfilm-tervei megvalósításának támogatása.
A verseny témája KÖR, és bárki nevezhet, aki 18-nál idősebb, de 28-nál fiatalabb. Határidő 2007. július 31. A résztvevők három fődíj esélyesei, de a fődíjak mellett 10 döntős forgatókönyvíró részt vehet egy forgatókönyvíró workshopon, melyet a NISI MASA 2008. januárjában a franciaországi Moulin d’Andé-ban és Clermont-Ferrand-ban szervez meg.
A Ladában nyugati volt a kényelem, de nem beszélgettek. A holtvágányt meg az egész lapos tájat hol bokáig, hol derékig érő hó nyomta, és Urbia felől köd is. Esticsillag, aki számára az egész csak biznisz, ült mereven a volánnál. Ő a révész volt, és nem érdekelte semmi más. Állítólag a légióból szökött volt haza. Mondjuk, arra gondolhatott, hogy nehogy befagyjanak a váltók, mert ilyen ködben kényelmetlen lenne a másik vágányon szemből jövő szerelvénnyel találkozni. Közben nyugatit szívott, és bőrdzsekije volt, ami a hatóság előtt eleve gyanússá tett egy urbiai lakost. Látszott, nem kispályás.
mottó: „urbiában az angyalok csak te vagy vagy én vagyok”
urbiában az angyalok
nyelve ős maradék titok és
urbiában az angyalok
mosdanak hisz a varjú sok így
urbiában az angyalok
sorvadók gyönyörűn halók mert
urbiában az angyalok
birtokában az ősi jog
hegy mező patak állatok
ezredév noha oly konok
hófehérek ez nagy dolog
urbiában az angyalok
jó linnában az angyalok
nyelve vág birodalmi jog mert
jó linnában az angyalok
építők egyik sem dohog mert
jó linnában az angyalok
nem kísérik a sorvadót hanem
urbiában az angyalok
mellkasában a ló dobog mert
urbiában az angyalok
büszke nép kire nap ragyog és
búsak és az ivásra jók és
végre int a csapos ti ott
és viszik haza a papot
A Másnapos szövegarchívumába bekerült 2009. június 8-án. A bejegyzés dátumát mesterségesen állítottam a publikáció dátumára. A szerk.
Bámulom a logót, és az jut eszembe, hogy ez a transzbalk nem más, mint egy naaagy-naaagy kenyérpirító, amiből elő fog ugrani egyszer (ha majd hó lesz nagy) a tószt. Tudjátok, a pirított kenyér. Csak sikkesebb sznobul mondani. Ánglusan.
De nézzük csak meg legelőbb, mi is az a transzbalk. Mert a tarajtalan olvasó egyből arra gondolhatna, hogy itt (ejsze) balkán meditációs gyakorlatokról lehet szó. Hát nem. Nincs itt egy kukoricaszemnyi levitáció sem, itt az anyaföldhöz ragadásról van szó, már ami földrajzi fekvésünk illeti. Mert hogy én itten mostan a transzszilván balkonról kukorékolok most a népnek.
Rövid kis honlapcím, első ránézésre megtévesztő is: az Unió asztala alól előkászálódott Dionisz bácsira hamarabb enged következtetni, mint tágas égen andalgó Ré bácsira. A Másnapos Irodalmi Kör (MIK) honlapjáról van szó. Második ránézésre is megtévesztő: a kétértelműség szándékolt. A MIK másnapossága a régi nappal szemben (mely alatt nincs új) a másik nappal ugyanúgy rokonítható, mint a sámáni révületet követő másnappal. De az is lehet, hogy a másnaposságnak a Holnaphoz van több köze, nehéz lenne megmondani.
Ahogy azt is, hogy mi a www.masnapos.eu portál. Irodalmi lap? Léthé parti napfürdőhely, a Styx fodrain csillanó napsugárkoszorú? Regösök online újkora? Vagy egyszerűen egy újabb sablonos publikációs felület?
Az oldal csak néhány napja indult, így alig van tartalma, ami a kérdéseket megválaszolná. Ha Mekk mesterhez hasonlóan lenne előbb teteje, aztán fala a háznak, ha előbb lenne válasz, mint tartalom, az nem vallana a MIKre. Előbb lettek szövegek, azután lett másnapizmus. Várjuk meg, a honlapra mik kerülnek majd, és az alapján döntsünk, mi is a portál. Ez pedig a három MIKes szerkesztőtől függ: Horváth Előd Benjámintól, László Szabolcstól és Váradi Nagy Páltól.
Forrás: Várad folyóirat (www.varad.ro), 2007 márciusa
(Három körül nyitott be az öregember a fülkébe. Megállt előbb az ajtóban, és nézett. Hagyta, hogy én is észrevegyem és megnézzem. Hogy beengedem-e, vagy valami ilyesmi. Még vizes volt a kabátja, most szállhatott csak fel, csomagja alig. Alaposan megbámulta a combjaimat, aztán bólintott és leült a túlsó padra. Enyhén szagos volt. Néhány szusznyi idő után előrehajolt az ajtóig, és egyetlen rántással kipakolta a kerekek kattogását a folyosóra. Közben rájöttem, hogy az öreg naftalinszagú. Szemem sarkából láttam, hogy továbbra is engem néz. Persze. A fülke barnás derengésében nem nagyon volt más, amit nézzen. Én az ablaknál ültem, ő az ajtó felől. Úgy tűnt mégis, hogy nem a „vén kecske is megnyalja a sót” esete forog fenn, hanem csak beszélgetni akarna. Inkább a tekintetemet kereste, mint a farmerem varrásait. Aztán megszólalt, olyan bársonyos hangon, amilyen csak egy molylepke szárnya lehet.) Nem ijesztő a személyvonat ilyenkor éjjel? Sokféle ember jár. (Aztán csak szuszogott. Úgy tettem, mintha süket is volnék. (tovább...)
A Másnapos Oldal: a Másnapos Irodalmi Kör honlapja, drótozott (online) irodalmi folyóirat, léthé parti napfény-fürdőhely, nyálverő felület, egyszóval MIK. Fontos: A cikkek, hozzászólások mindegyike írójának tulajdona, a szerkesztő (admin) semmilyen felelősséget nem vállal értük. "Saját" tartalmára a Másnapos Oldal fenntartja minden jogát.
Javasolt böngészés
Firefox (ajánlott), Opera, Chrome vagy Safari böngészővel, legalább 1024 képpont széles képernyőn javasolt az oldalt nézni. Másban, mint az ajánlott böngésző az oldal viselkedése és kinézete furcsa, hibás lehet.
„Mosolygó, filmvásznat idéző arcok, domborodó, feszes mellkasok, egyenes hátak, kisportolt, ruganyos karok, melyeken az izomfürtök vidáman játszadoztak az olajos napsugarakkal… – de persze most nem a görög olimpiák kecses atlétáira kell gondolni, hanem inkább a babiloni pogány zsoldosok hétvégi gyülekezetére – hiszen mégiscsak az enyedi strandról van szó.”
„A hímekre jellemző a pocak és a gunyort jól bujtató bozontos szakáll. A nőstények esetében gyakori, hogy blúzuk alatt almák helyett szilvát vagy csupán két szem szőlőt tartanak.”
„Ma este kijelentem, hogy a gázon rotyogó puliszka hiába ágál, kicsiny kis lakom elszakad a verszájilag kijelölt anyaországtól, és szuverén, autonóm, sérthetetlen határú maroknyi szikla lesz a népek harcának tengerén.”
„Amerika döntött. Értesített, hogy küldi nagykövetét. Ugrok, hogy mire jönne a helikopter, beszedjem a ruhákat az erkélyről, legyen hol landolnia. Előkeresem az ágy alól a hálózsákot, csak nem alhat szerencsétlen nagykövet a fürdőkádban.”
„Csontjai úgy ropogtak, akár a friss paszuly, amint vigyázzba vágta magát, és a tőle telhető legtörténelmibb hangon kibökte – Akhilleusz! Siegfried! Én is jövök, uraim…”
„Stef Ánusz, mint aki csak úgy sétál, odalépett a szoba teljes déli falát elfoglaló zord könyvszekrény oszlopai elé, feltekintett a porlepte csúcsokra, és bárminemű, sámántánccal vagy véráldozattal járó beavatási rituálé nélkül tudta, hogy ebben az elfeledett monostori lakásban most egymaga a rettenetes és szeszélyes utókor, igen, ő a múlt jövője.”
„Egyedül a Moby Dick nem akart az istennek sem feloldódni, úgy kellett szétnyomja a kád szélén, mint valami dühödt csimbókot; ellenben a többi békésen, szinte alázattal mondott le eredeti formájáról meg színéről, és vegyült el az irodalmi kotyvalékban.”
„Aztán a kiengesztelt neszek elhaltak, kimosta őket a csend. S a csendben a felszakadó, vérbő füst valamit írt a plafonra. Fehéren a fekete, kiolvashatatlan, szürke…”
„Adjátok magotokat a Nílus vizének, áldozzátok azt a Moloknak mostan, hogy cselekedeteitek nyílként hasítsanak az égbe, s általuk szentségteleníttessék az Istennek neve, ébredjen végre álmából mindenható Urunk, és szenvedő népünknek mennyei segítséggel legyen eljövendő!”
„Sóvárogva pillantott körbe, szinte fájt, hogy nincsen tomboló vihar, villámfénnyel és hatalmas dübörgéssel, mert borzongató, buja kacajt szeretett volna kiereszteni torkából, de így, ez sem sikerült neki.”
„Mosolygó, filmvásznat idéző arcok, domborodó, feszes mellkasok, egyenes hátak, kisportolt, ruganyos karok, melyeken az izomfürtök vidáman játszadoztak az olajos napsugarakkal… – de persze most nem a görög olimpiák kecses atlétáira kell gondolni, hanem inkább a babiloni pogány zsoldosok hétvégi gyülekezetére – hiszen mégiscsak az enyedi strandról van szó.”
„Persze, Cilikének könnyű, mert Cilike a strand szépe, az övé az egész bagázs, a vízpárában a szivárvány, a vízcseppekben a gyémántok, a napsugarakban az aranykígyó, anyuka táskájában a málnaízű cukorka és a sárga kislapát, szóval minden, ami számít.”
„Látszólag minden gond vagy elfoglaltság nélkül tesped, barnítja szőke szalonnáját, ám az élesebb szem észlelheti, hogy valójában várakozik – várja, hogy az izgő-mozgó, meztelen testek koccanjanak valahol, hogy kipattanjon a tesztoszteron szikrája, várja, hogy a strand érzékeny pókhálója rezdüljön, hogy az unokatestvére barátjának a szomszédja, vagy öccse osztálytársának a rokona kapjon egy pofocskát, vagy akár egy csúnya pillantást, és…”
„…közben pedig könnyed ritmusra ingatta derekát, hogy farka egyenletesen verődjön a fűtőtest fürtjeihez, mint hajdan kerítés bordáihoz a korhadt fadarab, élvezte a zörejt, s hogy bosszantja a vágy kutyáit.”
„...ezen a délutáni járaton nem a szokásos Nású vagy Séfú, nem holmi kibuggyant pocakú, szőrös mellkasú, félrebillent kalapú, cujkaszagú ellenőr portyázik, hanem a hírhedten rémes Tánti Luminica.”
„Nézem a messzi, mozdulatlan kolostort. Alig közeledtünk hozzá. Elképzelem, ahogy behajtunk az egyik épület elé, a hideg fémnek szorítom a mellkasomat, nem mozdulok. Aztán vizsla szemű szerzetesek adják a filmet kézről-kézre.”
„Nem először fordult most meg a fejemben, hogy nincs ott semmiféle kolostor, csak egy rakás zuzmós szikla, elszáradt fenyők toronynak, meg egy nagy adag fantázia, amit a gyógyulás ostoba reménye, a visszataszító optimizmus táplál és gyúr épületekké.”
„A frásza az volt, hogy iszonkodás közben pofára esik, és a jég összetöri az arcát. Az elülsőre ott az ember keze, kivédi az esést, de a hátulsó védtelen.”
„amikor a mozdonyok énekelnek mocorog a mélyben a régi rejtek megelevenednek a hulla csendek ahogyan a sínek is énekelnek amikor a mozdonyok énekelnek”
Amint az Albert Edelfelt Leikkiviä poikia rannalla (Játszó fiúk a parton) képén is megsasolható, nyár van most és szünetnek kell lennie. A másnapos, a másnapizmus és a másnaposok tehát nyári semmittevésbe vonultak vissza az elkövetkező néhány hónapra. A feléledésre szeptemberben vagy októberben lehet majd számítani, addig is a szerkesztő a teljes másnapos nevében köszöni olvasóinak az együtt eltöltött időt, és ígéri, hogy az őszi visszatérés pont olyan lesz, mint a másnapos első őszi visszatérése.
.jpg)
Válasz 
1. arról, hogy mi az ember
A Ladában nyugati volt a kényelem, de nem beszélgettek. A holtvágányt meg az egész lapos tájat hol bokáig, hol derékig érő hó nyomta, és Urbia felől köd is. Esticsillag, aki számára az egész csak biznisz, ült mereven a volánnál. Ő a révész volt, és nem érdekelte semmi más. Állítólag a légióból szökött volt haza. Mondjuk, arra gondolhatott, hogy nehogy befagyjanak a váltók, mert ilyen ködben kényelmetlen lenne a másik vágányon szemből jövő szerelvénnyel találkozni. Közben nyugatit szívott, és bőrdzsekije volt, ami a hatóság előtt eleve gyanússá tett egy urbiai lakost. Látszott, nem kispályás.
Bámulom a logót, és az jut eszembe, hogy ez a transzbalk nem más, mint egy naaagy-naaagy kenyérpirító, amiből elő fog ugrani egyszer (ha majd hó lesz nagy) a tószt. Tudjátok, a pirított kenyér. Csak sikkesebb sznobul mondani. Ánglusan.
(Három körül nyitott be az öregember a fülkébe. Megállt előbb az ajtóban, és nézett. Hagyta, hogy én is észrevegyem és megnézzem. Hogy beengedem-e, vagy valami ilyesmi. Még vizes volt a kabátja, most szállhatott csak fel, csomagja alig. Alaposan megbámulta a combjaimat, aztán bólintott és leült a túlsó padra. Enyhén szagos volt. Néhány szusznyi idő után előrehajolt az ajtóig, és egyetlen rántással kipakolta a kerekek kattogását a folyosóra. Közben rájöttem, hogy az öreg naftalinszagú. Szemem sarkából láttam, hogy továbbra is engem néz. Persze. A fülke barnás derengésében nem nagyon volt más, amit nézzen. Én az ablaknál ültem, ő az ajtó felől. Úgy tűnt mégis, hogy nem a „vén kecske is megnyalja a sót” esete forog fenn, hanem csak beszélgetni akarna. Inkább a tekintetemet kereste, mint a farmerem varrásait. Aztán megszólalt, olyan bársonyos hangon, amilyen csak egy molylepke szárnya lehet.) Nem ijesztő a személyvonat ilyenkor éjjel? Sokféle ember jár. (Aztán csak szuszogott. Úgy tettem, mintha süket is volnék. 
