Sok szeretettel meghívlak titeket Urbia: Linna című felolvasóestemre, melynek április 2-án, hétfő este 7-től a Bretter-kör ad otthont. A helyszín a szokásos, a Bulgakov kávézó irodalmi szalonja. Terítékre kerülnek Urbia-novelláim mellett Kakas Márton írásai is. A vitát/beszélgetést Burus János Botond indítja majd.
Bretter-kör, 2007. március 26. Bulgakov. Meghívott Varga Melinda, készülő kötetéből hozott verseket. Vitaindító László Noémi.
Írok, és nehéz helyzetben vagyok. Mert vannak helyzetek, amikre nem lehet felkészülni. Helyzetek, amikor nem szeretnék a szerző helyében lenni, de igazán másutt sem. Ez a ma esti Bretter érzésem szerint ilyen, vagyis mindenkinek kényelmetlen este volt. Kérdés, hogy egyáltalán meg kell-e írni az ilyen történéseket. (Nem agyonhallgatni kellene?) Meg lehet-e írni úgy, hogy jól legyen. Teszek egy kísérletet.
– melyben elbeszéltetik Kovács Aranka irodalommal folytatott küzdelme és halála –
A hajnal kolgét volt, csak az idióta madarak sipákoltak Kovács Aranka néni, középiskolai irodalom-tanárnő ablakában. Persze a vén cicu ébren volt már, ha egyáltalán aludt lefekvése óta. Nagyrészt azon spekulált, hogyan lehetne hacionálisan, a folmális logika eszközeivel kimutatni, hogy ő a pahexelansz ihodalmál. Egyenesen zavarta a hajnal, hogy már megint menni kell. Villanyszámla, gázszámla, meg aztán az elkötelezett diákjai. Szeme csipás volt, hát csak úgy találomra kezdett az éjjeliszekrényen matatni. Kereste a poharat. Egy pillanatra folytatta a spekulálást, és arra a reveláló következtetésre jutott, hogy ugyan má', Ahanka, ne légy nevetséges, hiszente vagy az. Keze ekkor valami hideghez ért, a pohár volt. Döglött hal úszóihoz hasonló ujjaival belekotort a pohár vizébe, és kikapta onnan arckifejezését. Kecses mozdulatokkal magára illesztette, megformálta rá az aznapi életundort, a ráncokat. Orrára biggyesztette pápaszemét, felöltözött. Indulni készült, amikor égi szózatot hallott. Lakodalomba hívta a hang: Kovács Aranka, jer ma velem lakodalomba, ahol annyi irodalmat taníthatsz, amennyit bírsz. Aranka néni megrémült, a feladat hatalmas. Bátorításképp belevakart rokolyájába. Erre megérezte, hogy meg tudja csinálni, véresre tanítalak benneteket, ti bunkó fajzatok. Mámorában nagyot rúgott, hatalmasat rúgott, hogy nyekkentek bele izületei, elrúgta magától a diákság emberi korlátjait. Házipapucsa az előszobatükörben landolt, de Aranka néni ekkorra már a szuszmákoló buszon ült. Az iskolába tartott.
2007. március 20-a, este 6 óra, és csinos kis közönség a Tranzit ház kávézójában, vagyis az emeleten. Mondom csinos, nem ám az a fajta kocsmában zajongó, beköpő-türelmetlenkedő, mint más helyeken tapasztalja az ember. Mivel ErTe-beszámolók most sincsenek, a feladat a másnapos oldalra hárul, hogy beszéljen az estéről, amolyan másnaposan. Vagyis tudva, mekkora az érdeklődés, mennyire érdemes objektivitásra és a teljesség igényének igényére törekedni, igeidőkre figyelni satöbbi.
A Látó oldala szerint Király Kinga Júlia, Szabó Róbert Csaba és Vermesser Levente könyve kapcsán Balázs Imre József, Láng Zsolt és Vida Gábor beszélget ma este a szerzőkkel műhelytitkokról, a könyv életéről, elkészítési folyamatáról, titkokról, szerkesztésről és írásról. A három könyv: Király Kinga Júlia: P. Lujza: Útvesztő alig eltévedt kislányoknak, Szabó Róbert Csaba: Az egész Antarktisz kontinens. A látás, a hallás, az ízlelés, a hang, a tapintás és a szív elvesztése, Vermesser Levente: Az egyensúly ígérete. Mindhármat a Mentor hozta nem rég.
A Váradban rövidke MIK-ismertető jelent meg néhány napja. Ennek szövegét közlöm, a cikk eredetije innen nyílik. Ugyane cikk a múlt heti Riport nyomtatott kiadásában is megjelent.
A hiány nyílvesszője által leírt egyenes, mely inkább görbe
Állt az ablaknál, kartonívű mosollyal ajkain,
s bordószáraz mellbimbókra gondolt,
melyek úgy meredtek az ég fele,
akár egy mahagóni fogas dacos kampói,
közben pedig könnyed ritmusra ingatta derekát,
hogy farka egyenletesen verődjön a fűtőtest fürtjeihez,
mint hajdan kerítés bordáihoz a korhadt fadarab,
élvezte a zörejt,
s hogy bosszantja a vágy kutyáit.
Rövidke beszámoló Pethő Lorand Nimfasztriptíz című kötetének (Grinta, Kolozsvár, 2007) bemutatójáról. Bulgakov, Bretter-kör, 2007. március 12. Pótolandó az ErTe hiányát.
Bár láttam, Kakas Márton barátom is berobogott, igaz, kissé késve, lobogó taréjjal, nem ő írja ezt a cikket. Sajnos neki nem jutott semmi csemege - K.M.-hoz lapos volt az este, semmi magvasabb beszólás, betlehemi csillag, vagy hasonlók -, ezért Kakas úrfi rám, VNP-ra bízta a beszámoló megírását.
csak ülsz a súlyos ég alatt
fejed forog ma s mindig
de pláne most hogy éj szakad
hogy még konyak se nem maradt
tokád sajog s a szél be vad
és nincs retúr se kény itt
A Másnapos Oldal: a Másnapos Irodalmi Kör honlapja, drótozott (online) irodalmi folyóirat, léthé parti napfény-fürdőhely, nyálverő felület, egyszóval MIK. Fontos: A cikkek, hozzászólások mindegyike írójának tulajdona, a szerkesztő (admin) semmilyen felelősséget nem vállal értük. "Saját" tartalmára a Másnapos Oldal fenntartja minden jogát.
Javasolt böngészés
Firefox (ajánlott), Opera, Chrome vagy Safari böngészővel, legalább 1024 képpont széles képernyőn javasolt az oldalt nézni. Másban, mint az ajánlott böngésző az oldal viselkedése és kinézete furcsa, hibás lehet.
„...ezen a délutáni járaton nem a szokásos Nású vagy Séfú, nem holmi kibuggyant pocakú, szőrös mellkasú, félrebillent kalapú, cujkaszagú ellenőr portyázik, hanem a hírhedten rémes Tánti Luminica.”
„A hímekre jellemző a pocak és a gunyort jól bujtató bozontos szakáll. A nőstények esetében gyakori, hogy blúzuk alatt almák helyett szilvát vagy csupán két szem szőlőt tartanak.”
„Ma este kijelentem, hogy a gázon rotyogó puliszka hiába ágál, kicsiny kis lakom elszakad a verszájilag kijelölt anyaországtól, és szuverén, autonóm, sérthetetlen határú maroknyi szikla lesz a népek harcának tengerén.”
„Amerika döntött. Értesített, hogy küldi nagykövetét. Ugrok, hogy mire jönne a helikopter, beszedjem a ruhákat az erkélyről, legyen hol landolnia. Előkeresem az ágy alól a hálózsákot, csak nem alhat szerencsétlen nagykövet a fürdőkádban.”
„Csontjai úgy ropogtak, akár a friss paszuly, amint vigyázzba vágta magát, és a tőle telhető legtörténelmibb hangon kibökte – Akhilleusz! Siegfried! Én is jövök, uraim…”
„Stef Ánusz, mint aki csak úgy sétál, odalépett a szoba teljes déli falát elfoglaló zord könyvszekrény oszlopai elé, feltekintett a porlepte csúcsokra, és bárminemű, sámántánccal vagy véráldozattal járó beavatási rituálé nélkül tudta, hogy ebben az elfeledett monostori lakásban most egymaga a rettenetes és szeszélyes utókor, igen, ő a múlt jövője.”
„Egyedül a Moby Dick nem akart az istennek sem feloldódni, úgy kellett szétnyomja a kád szélén, mint valami dühödt csimbókot; ellenben a többi békésen, szinte alázattal mondott le eredeti formájáról meg színéről, és vegyült el az irodalmi kotyvalékban.”
„Aztán a kiengesztelt neszek elhaltak, kimosta őket a csend. S a csendben a felszakadó, vérbő füst valamit írt a plafonra. Fehéren a fekete, kiolvashatatlan, szürke…”
„Adjátok magotokat a Nílus vizének, áldozzátok azt a Moloknak mostan, hogy cselekedeteitek nyílként hasítsanak az égbe, s általuk szentségteleníttessék az Istennek neve, ébredjen végre álmából mindenható Urunk, és szenvedő népünknek mennyei segítséggel legyen eljövendő!”
„Sóvárogva pillantott körbe, szinte fájt, hogy nincsen tomboló vihar, villámfénnyel és hatalmas dübörgéssel, mert borzongató, buja kacajt szeretett volna kiereszteni torkából, de így, ez sem sikerült neki.”
„Mosolygó, filmvásznat idéző arcok, domborodó, feszes mellkasok, egyenes hátak, kisportolt, ruganyos karok, melyeken az izomfürtök vidáman játszadoztak az olajos napsugarakkal… – de persze most nem a görög olimpiák kecses atlétáira kell gondolni, hanem inkább a babiloni pogány zsoldosok hétvégi gyülekezetére – hiszen mégiscsak az enyedi strandról van szó.”
„Persze, Cilikének könnyű, mert Cilike a strand szépe, az övé az egész bagázs, a vízpárában a szivárvány, a vízcseppekben a gyémántok, a napsugarakban az aranykígyó, anyuka táskájában a málnaízű cukorka és a sárga kislapát, szóval minden, ami számít.”
„Látszólag minden gond vagy elfoglaltság nélkül tesped, barnítja szőke szalonnáját, ám az élesebb szem észlelheti, hogy valójában várakozik – várja, hogy az izgő-mozgó, meztelen testek koccanjanak valahol, hogy kipattanjon a tesztoszteron szikrája, várja, hogy a strand érzékeny pókhálója rezdüljön, hogy az unokatestvére barátjának a szomszédja, vagy öccse osztálytársának a rokona kapjon egy pofocskát, vagy akár egy csúnya pillantást, és…”
„…közben pedig könnyed ritmusra ingatta derekát, hogy farka egyenletesen verődjön a fűtőtest fürtjeihez, mint hajdan kerítés bordáihoz a korhadt fadarab, élvezte a zörejt, s hogy bosszantja a vágy kutyáit.”
„...ezen a délutáni járaton nem a szokásos Nású vagy Séfú, nem holmi kibuggyant pocakú, szőrös mellkasú, félrebillent kalapú, cujkaszagú ellenőr portyázik, hanem a hírhedten rémes Tánti Luminica.”
„Nézem a messzi, mozdulatlan kolostort. Alig közeledtünk hozzá. Elképzelem, ahogy behajtunk az egyik épület elé, a hideg fémnek szorítom a mellkasomat, nem mozdulok. Aztán vizsla szemű szerzetesek adják a filmet kézről-kézre.”
„Nem először fordult most meg a fejemben, hogy nincs ott semmiféle kolostor, csak egy rakás zuzmós szikla, elszáradt fenyők toronynak, meg egy nagy adag fantázia, amit a gyógyulás ostoba reménye, a visszataszító optimizmus táplál és gyúr épületekké.”
„A frásza az volt, hogy iszonkodás közben pofára esik, és a jég összetöri az arcát. Az elülsőre ott az ember keze, kivédi az esést, de a hátulsó védtelen.”
„amikor a mozdonyok énekelnek mocorog a mélyben a régi rejtek megelevenednek a hulla csendek ahogyan a sínek is énekelnek amikor a mozdonyok énekelnek”