Ha valaki nekiáll kiáltványt írni, azért teszi, mert elégedetlen azzal, ami van. És mert rájött valamire – például arra, hogyan lehetne másképpen csinálni a dolgokat. A kiáltványműfajt az avantgárd találta ki, vagy legalábbis úgy tett, mintha ő találta volna ki. Az avantgárd azt játszotta, hogy mindent, ami új, ő talált ki. Még azt is, amit nem.
A kiáltványok általában megelőzik a szövegeket. Létrejön egy elvont program, az lehetőleg minél hangosabban meghirdetésre kerül. Aztán megíródnak hozzá a konkrét versek, prózák, kritikák – ami kell. A Másnapos Irodalmi Kör ennek az útnak a fordítottját járja. A kiáltvány szövegek után következik, időben is, és logikailag is. Persze úgy, hogy a további szövegek csapja ettől csak még bővebb hozammal működjön.
1. A másnaposság majdnem olyan, mint a józanság.
2. De mégsem egészen.
3. A másnaposság az út kezdete a józanság felé, vagy az újabb mámorokba.
4. Józanon az ember ne írjon kiáltványt.
5. A másnapos igyekszik kiheverni előző napját, de azért emlékszik rá.
6. A másnapos tud arról, hogy a múlt létezik. Megtapasztalta azt.
7. A másnapizmus az, amikor a szerző tudja, hogy a múlt vírushordozója, és ezt bevállalja.
8. A vírus egyik neve az, hogy kultúra.
9. A többi név most nem jut eszembe.
10. A másnapizmus az egyik napos oldal a sok lehetséges közül.
11. A másnapizmus egy potenciális szupernóva.
– Miért alapítottátok a Másnapos Irodalmi Kört?
– Nyár elején, tehát még a szesszió végén beszélgettünk arról, hogy kellene valamit csinálni az irodalom terén, ami túlmutat a művek összehozásán, a kiadóknál való kopogtatáson. Egy irodalmi kört – ami viszont nem Bretter Kör.
– Ez lázadás akar lenni?
– Nem anti-Bretter Kört csinálunk, nem anti-transzközépet, hanem valami egészen mást, azzal párhuzamosan. Más színvonalat képviselünk, más alapelvekkel indulunk.
– Tehát nem valami ellen vagytok, hanem valamiért. Mi ez a valami?
– Ami ellen... ha tényleg valami ellen, akkor az a mára elharapózott esztétika, ami Arisztotelész óta nem sok újat hozott. Gadamerig bezárólag ugyanazt a hülyeséget mondják. Új tudományok születettek a hetvenes években, 2001-ben pedig intézetet alapítottak a neuroesztétikának. Intertexteket, kultúrát és sok mindent nem úgy fogunk fel, ahogy eddig szokásos volt, ahogy eddig írtak minderről ezer és ezer oldalakon át a filozófusok. Hanem mindezt az emberi agy működéseként látjuk. Az emberi agyat pedig determinálja a DNS működése.
A Másnapos Oldal: a Másnapos Irodalmi Kör honlapja, drótozott (online) irodalmi folyóirat, léthé parti napfény-fürdőhely, nyálverő felület, egyszóval MIK. Fontos: A cikkek, hozzászólások mindegyike írójának tulajdona, a szerkesztő (admin) semmilyen felelősséget nem vállal értük. "Saját" tartalmára a Másnapos Oldal fenntartja minden jogát.
Javasolt böngészés
Firefox (ajánlott), Opera, Chrome vagy Safari böngészővel, legalább 1024 képpont széles képernyőn javasolt az oldalt nézni. Másban, mint az ajánlott böngésző az oldal viselkedése és kinézete furcsa, hibás lehet.
„Aztán a kiengesztelt neszek elhaltak, kimosta őket a csend. S a csendben a felszakadó, vérbő füst valamit írt a plafonra. Fehéren a fekete, kiolvashatatlan, szürke…”
„A hímekre jellemző a pocak és a gunyort jól bujtató bozontos szakáll. A nőstények esetében gyakori, hogy blúzuk alatt almák helyett szilvát vagy csupán két szem szőlőt tartanak.”
„Ma este kijelentem, hogy a gázon rotyogó puliszka hiába ágál, kicsiny kis lakom elszakad a verszájilag kijelölt anyaországtól, és szuverén, autonóm, sérthetetlen határú maroknyi szikla lesz a népek harcának tengerén.”
„Amerika döntött. Értesített, hogy küldi nagykövetét. Ugrok, hogy mire jönne a helikopter, beszedjem a ruhákat az erkélyről, legyen hol landolnia. Előkeresem az ágy alól a hálózsákot, csak nem alhat szerencsétlen nagykövet a fürdőkádban.”
„Csontjai úgy ropogtak, akár a friss paszuly, amint vigyázzba vágta magát, és a tőle telhető legtörténelmibb hangon kibökte – Akhilleusz! Siegfried! Én is jövök, uraim…”
„Stef Ánusz, mint aki csak úgy sétál, odalépett a szoba teljes déli falát elfoglaló zord könyvszekrény oszlopai elé, feltekintett a porlepte csúcsokra, és bárminemű, sámántánccal vagy véráldozattal járó beavatási rituálé nélkül tudta, hogy ebben az elfeledett monostori lakásban most egymaga a rettenetes és szeszélyes utókor, igen, ő a múlt jövője.”
„Egyedül a Moby Dick nem akart az istennek sem feloldódni, úgy kellett szétnyomja a kád szélén, mint valami dühödt csimbókot; ellenben a többi békésen, szinte alázattal mondott le eredeti formájáról meg színéről, és vegyült el az irodalmi kotyvalékban.”
„Aztán a kiengesztelt neszek elhaltak, kimosta őket a csend. S a csendben a felszakadó, vérbő füst valamit írt a plafonra. Fehéren a fekete, kiolvashatatlan, szürke…”
„Adjátok magotokat a Nílus vizének, áldozzátok azt a Moloknak mostan, hogy cselekedeteitek nyílként hasítsanak az égbe, s általuk szentségteleníttessék az Istennek neve, ébredjen végre álmából mindenható Urunk, és szenvedő népünknek mennyei segítséggel legyen eljövendő!”
„Sóvárogva pillantott körbe, szinte fájt, hogy nincsen tomboló vihar, villámfénnyel és hatalmas dübörgéssel, mert borzongató, buja kacajt szeretett volna kiereszteni torkából, de így, ez sem sikerült neki.”
„Mosolygó, filmvásznat idéző arcok, domborodó, feszes mellkasok, egyenes hátak, kisportolt, ruganyos karok, melyeken az izomfürtök vidáman játszadoztak az olajos napsugarakkal… – de persze most nem a görög olimpiák kecses atlétáira kell gondolni, hanem inkább a babiloni pogány zsoldosok hétvégi gyülekezetére – hiszen mégiscsak az enyedi strandról van szó.”
„Persze, Cilikének könnyű, mert Cilike a strand szépe, az övé az egész bagázs, a vízpárában a szivárvány, a vízcseppekben a gyémántok, a napsugarakban az aranykígyó, anyuka táskájában a málnaízű cukorka és a sárga kislapát, szóval minden, ami számít.”
„Látszólag minden gond vagy elfoglaltság nélkül tesped, barnítja szőke szalonnáját, ám az élesebb szem észlelheti, hogy valójában várakozik – várja, hogy az izgő-mozgó, meztelen testek koccanjanak valahol, hogy kipattanjon a tesztoszteron szikrája, várja, hogy a strand érzékeny pókhálója rezdüljön, hogy az unokatestvére barátjának a szomszédja, vagy öccse osztálytársának a rokona kapjon egy pofocskát, vagy akár egy csúnya pillantást, és…”
„…közben pedig könnyed ritmusra ingatta derekát, hogy farka egyenletesen verődjön a fűtőtest fürtjeihez, mint hajdan kerítés bordáihoz a korhadt fadarab, élvezte a zörejt, s hogy bosszantja a vágy kutyáit.”
„...ezen a délutáni járaton nem a szokásos Nású vagy Séfú, nem holmi kibuggyant pocakú, szőrös mellkasú, félrebillent kalapú, cujkaszagú ellenőr portyázik, hanem a hírhedten rémes Tánti Luminica.”
„Nézem a messzi, mozdulatlan kolostort. Alig közeledtünk hozzá. Elképzelem, ahogy behajtunk az egyik épület elé, a hideg fémnek szorítom a mellkasomat, nem mozdulok. Aztán vizsla szemű szerzetesek adják a filmet kézről-kézre.”
„Nem először fordult most meg a fejemben, hogy nincs ott semmiféle kolostor, csak egy rakás zuzmós szikla, elszáradt fenyők toronynak, meg egy nagy adag fantázia, amit a gyógyulás ostoba reménye, a visszataszító optimizmus táplál és gyúr épületekké.”
„A frásza az volt, hogy iszonkodás közben pofára esik, és a jég összetöri az arcát. Az elülsőre ott az ember keze, kivédi az esést, de a hátulsó védtelen.”
„amikor a mozdonyok énekelnek mocorog a mélyben a régi rejtek megelevenednek a hulla csendek ahogyan a sínek is énekelnek amikor a mozdonyok énekelnek”
Szerző: Balázs Imre József Publikálta: szerkesztő [=] | MIKről, MIKesekről, megőrző (archívum) | Hozzászólás (0) Olv.: 80
