Írjunk programot. Tanítsuk meg toldalékolni, amennyire lehet (a magyar nyelv egy nagy káosz). Lakassuk jól szókinccsel (a Jókai, Mikszáth, Móricz, Dosztojevszkij és Tolsztoj összes elég ígéretes, de ne fukarkodjunk). Desszertnek tegyünk elé még néhány szótárat.
A házi sütetű programot hívjuk Szövőszéknek, ha már szövögeti a szöveget itt nekünk. A Szövőszék sajnos nagy étvágyú jószág, netes verziójára még vagy két életnyit várni kell. De lássuk az otthoni eredményeket, azzal a megjegyzéssel, hogy ezek nem remekművek — bár ahhoz képest, hogy emberi alkotóhoz nincs közük*, elgondolkodtatóak.
Először: mit kezd ismert versekkel, amikor verstani megkötés nélkül elkezdi rokon értelmű szavakra, kifejezésekre cserélni a vers elemeit. Ismert vers be, Szövőszék nekilát, eredmény ki — és a felhasználó csak a szálakat varrja el:
mint ha pásztortűz langalna őszi éjjeleken,
távolról lobogva tenger kietlenségen:
toldi miklós képét eszi a vörös bika nékem
majd kilenc-tíz ember-öltő vén szatyorságban.
rémlik, mintha látnám termetes növését,
romboló csatában szálfa-öklelését,
hallanám dübörgő hangjait őszintén szólvájának,
kit ma képzelnétek örökkétig indulatának.
Sokan és sokmindent mondanak meg írnak manapság az olvasás ilyen-olyan helyzetéről, megváltozott szerepéről, fontosságáról, s a fiatalok „terribilizmusáról”: az újabb fajta műveltségről (esetleg ennek vélt hiányáról), tájékozódásról, irodalom-felfogásról, sőt, egyenesen a „Gutenberg-galaxis alkonyáról”, s az internet, a hangos- és digitális könyvek kevert fogadtatásáról, hatásáról, uralmáról. Most itt ezeket az eszmefuttatásokat sem ismertetni, sem bővíteni, sem ellenőrizni vagy megcáfolni nem kívánom, csupán abból szeretnék ízelítőt adni, hogy az olvasásról, és különösen a szépirodalom olvasásáról, meg a vele járó szokásokról, körülményekről, tapasztalatokról, ma, 2009-ben hogyan vélekednek a környezetemben élő, s hozzám többé vagy kevésbe közel álló emberek.
Úgy tűnik, vidékünkön ritka madár vagyok azzal a beállítódásommal, hogy nem vagyok hajlandó mindenféle spekulatív esztétikát lenyelni*. Még akkor sem, ha az enyém is spekulatívnak tűnhet. Hogy az-e? Dőljön el utólag.
Felmegy a kakas a szemétdombjára, s onnan nézhet szerteszét. Elmereng erre, elmereng arra. Veszi a bátorságot és kukorékol egy racionálisat. Mire azon nyomban megnyílik az udvarnak mélye (hát hová leve Kerberosz, de legalább a portás, ha már nincs felvételi az univerzitásokra), és előtör a bugyrokból a teljes állatfarm, Hógolyó, Napóleon, Szmisszvinszton, bigbratyó, lovak (húzzad, Bandi!), kacsák, libák, szamarak, a Jupiter körül keringő VIII. Orbán pápa, a gyufaárus kislány Giordano Bruno máglyája alól, mind-mind egyetemisták. (tovább...)
avagy
Mi változott az építkezési szokásokban, mióta nem lapos a Föld (a Bölcsészkar épülete alatt sem)?
(egyelőre dohogás, de ha nem leszek túlságosan lusta…)
Az olvasóm, ha van nekem olyanom egyáltalán, megszokhatta már, hogy furcsán, szemtelenül és (nem mellesleg) egyáltalán nem eredeti módon kérdezek. Bevallom, tanultam ilyen módon kérdezni. Ráadásul olyan együvé nem tartozó dolgokat mosok össze egy-egy kérdésemmel, aminek eredménye mosléknak vagy salátának tűnhet, kinek-kinek az ízlése szerint.
A vita korábbi szövegei időrendben: VNP és LSz írása.
Homokozzunk tovább tehát. Azt írod, a világ azért nem ismerhető meg olyanként, amilyen, mivel saját szemünkön keresztül nézzük, azaz nézőpontunk van és korlátozott tudatunk. A metafora-világ tehát, amelynek segítségével a környezet elemeit értelmezzük és modellezzük, nem lehet hiteles. Csakhogy, a múltba visszatekintve azt kell mondanom, hogy tényleg nincs jobb, és azzal kell beérnünk, amink van. Elmélkedhetünk arról, hogy a nyelv megismerhetetlen és formalizálhatatlan (és gyárthatjuk a könyvmolyoknak a filozófiát), vagy nekieshetünk a lehetetlennek, és abból lesz a helyesírás-ellenőrző és hangszintetizátor, beszédfelismerő stb. (lásd Pléh Csaba egyszer az M1 vagy 2-n mondottait.) Vagyis arra akarok rávilágítani, hogy biciklizéshez nem kell a relativitáselmélet, mert a newtoni fizika is tökéletesen leírja a bicikli mindenféle mozgását. Van viszont, amit nem ír le, például az intersztelláris mütyűrök mozgását, ahhoz már kell Einstein atyánk. A világ legyen olyan, amilyen. Ha ellenben van olyan kérdés, amire egy világmagyarázat (elmélet?) nem, de egy másik választ ad, akkor azt fogom választani, amelyik válaszol. Nem azért, mert abszolút igaz, hanem mert többre megyek vele, mint a válaszok nélkül, azaz gyakorlati megfontolásból.
Kedves Másnapos társam, előre sajnálom, ha esetleg csalódást okozok ezen válaszoló írásommal, de bevallom: a termékeny vita ezentúl elmarad, pontosabban átalakul, mert rájöttem, hogy nem megcáfolni akarom modelledet (olyan értelemben, hogy életrevalóbb vagy koherensebb modellt állítok helyébe), hanem egyszerűen megerősíteni modell-létében, vagyis embercsinált fiktívszerűségében.
Melyben unalmasan kifejti, mit gondol a nagy dolgokról, és termékeny vita reményében kihívja másnapos társát, de azért a kislapátot is kéznél [tartja]
1. arról, hogy mi az ember
Lényegtelen, hogy igazam van-e, mert az igazságokkal baj van. Ami lényeges, az az, hogy valahonnan el kell indulni. Mindenki a maga homokozójával. Nem számít, hogy a piramisokat nem ebben a homokozóban emelték és hogy ebben a homokozóban nincsenek óriási rajzok, amik csak a levegőből láthatók. Hogy negyven évig nem ebben a homokozóban barangoltak az egyiptomi vendégmunkások. Az számít, hogy ebből az én homokozómból hova lehet jutni, ha a szabályok szerint játszunk.
A Másnapos Oldal: a Másnapos Irodalmi Kör honlapja, drótozott (online) irodalmi folyóirat, léthé parti napfény-fürdőhely, nyálverő felület, egyszóval MIK. Fontos: A cikkek, hozzászólások mindegyike írójának tulajdona, a szerkesztő (admin) semmilyen felelősséget nem vállal értük. "Saját" tartalmára a Másnapos Oldal fenntartja minden jogát.
Javasolt böngészés
Firefox (ajánlott), Opera, Chrome vagy Safari böngészővel, legalább 1024 képpont széles képernyőn javasolt az oldalt nézni. Másban, mint az ajánlott böngésző az oldal viselkedése és kinézete furcsa, hibás lehet.
„A hímekre jellemző a pocak és a gunyort jól bujtató bozontos szakáll. A nőstények esetében gyakori, hogy blúzuk alatt almák helyett szilvát vagy csupán két szem szőlőt tartanak.”
„Ma este kijelentem, hogy a gázon rotyogó puliszka hiába ágál, kicsiny kis lakom elszakad a verszájilag kijelölt anyaországtól, és szuverén, autonóm, sérthetetlen határú maroknyi szikla lesz a népek harcának tengerén.”
„Amerika döntött. Értesített, hogy küldi nagykövetét. Ugrok, hogy mire jönne a helikopter, beszedjem a ruhákat az erkélyről, legyen hol landolnia. Előkeresem az ágy alól a hálózsákot, csak nem alhat szerencsétlen nagykövet a fürdőkádban.”
„Csontjai úgy ropogtak, akár a friss paszuly, amint vigyázzba vágta magát, és a tőle telhető legtörténelmibb hangon kibökte – Akhilleusz! Siegfried! Én is jövök, uraim…”
„Stef Ánusz, mint aki csak úgy sétál, odalépett a szoba teljes déli falát elfoglaló zord könyvszekrény oszlopai elé, feltekintett a porlepte csúcsokra, és bárminemű, sámántánccal vagy véráldozattal járó beavatási rituálé nélkül tudta, hogy ebben az elfeledett monostori lakásban most egymaga a rettenetes és szeszélyes utókor, igen, ő a múlt jövője.”
„Egyedül a Moby Dick nem akart az istennek sem feloldódni, úgy kellett szétnyomja a kád szélén, mint valami dühödt csimbókot; ellenben a többi békésen, szinte alázattal mondott le eredeti formájáról meg színéről, és vegyült el az irodalmi kotyvalékban.”
„Aztán a kiengesztelt neszek elhaltak, kimosta őket a csend. S a csendben a felszakadó, vérbő füst valamit írt a plafonra. Fehéren a fekete, kiolvashatatlan, szürke…”
„Adjátok magotokat a Nílus vizének, áldozzátok azt a Moloknak mostan, hogy cselekedeteitek nyílként hasítsanak az égbe, s általuk szentségteleníttessék az Istennek neve, ébredjen végre álmából mindenható Urunk, és szenvedő népünknek mennyei segítséggel legyen eljövendő!”
„Sóvárogva pillantott körbe, szinte fájt, hogy nincsen tomboló vihar, villámfénnyel és hatalmas dübörgéssel, mert borzongató, buja kacajt szeretett volna kiereszteni torkából, de így, ez sem sikerült neki.”
„Mosolygó, filmvásznat idéző arcok, domborodó, feszes mellkasok, egyenes hátak, kisportolt, ruganyos karok, melyeken az izomfürtök vidáman játszadoztak az olajos napsugarakkal… – de persze most nem a görög olimpiák kecses atlétáira kell gondolni, hanem inkább a babiloni pogány zsoldosok hétvégi gyülekezetére – hiszen mégiscsak az enyedi strandról van szó.”
„Persze, Cilikének könnyű, mert Cilike a strand szépe, az övé az egész bagázs, a vízpárában a szivárvány, a vízcseppekben a gyémántok, a napsugarakban az aranykígyó, anyuka táskájában a málnaízű cukorka és a sárga kislapát, szóval minden, ami számít.”
„Látszólag minden gond vagy elfoglaltság nélkül tesped, barnítja szőke szalonnáját, ám az élesebb szem észlelheti, hogy valójában várakozik – várja, hogy az izgő-mozgó, meztelen testek koccanjanak valahol, hogy kipattanjon a tesztoszteron szikrája, várja, hogy a strand érzékeny pókhálója rezdüljön, hogy az unokatestvére barátjának a szomszédja, vagy öccse osztálytársának a rokona kapjon egy pofocskát, vagy akár egy csúnya pillantást, és…”
„…közben pedig könnyed ritmusra ingatta derekát, hogy farka egyenletesen verődjön a fűtőtest fürtjeihez, mint hajdan kerítés bordáihoz a korhadt fadarab, élvezte a zörejt, s hogy bosszantja a vágy kutyáit.”
„...ezen a délutáni járaton nem a szokásos Nású vagy Séfú, nem holmi kibuggyant pocakú, szőrös mellkasú, félrebillent kalapú, cujkaszagú ellenőr portyázik, hanem a hírhedten rémes Tánti Luminica.”
„Nézem a messzi, mozdulatlan kolostort. Alig közeledtünk hozzá. Elképzelem, ahogy behajtunk az egyik épület elé, a hideg fémnek szorítom a mellkasomat, nem mozdulok. Aztán vizsla szemű szerzetesek adják a filmet kézről-kézre.”
„Nem először fordult most meg a fejemben, hogy nincs ott semmiféle kolostor, csak egy rakás zuzmós szikla, elszáradt fenyők toronynak, meg egy nagy adag fantázia, amit a gyógyulás ostoba reménye, a visszataszító optimizmus táplál és gyúr épületekké.”
„A frásza az volt, hogy iszonkodás közben pofára esik, és a jég összetöri az arcát. Az elülsőre ott az ember keze, kivédi az esést, de a hátulsó védtelen.”
„amikor a mozdonyok énekelnek mocorog a mélyben a régi rejtek megelevenednek a hulla csendek ahogyan a sínek is énekelnek amikor a mozdonyok énekelnek”
Írjunk programot. Tanítsuk meg toldalékolni, amennyire lehet (a magyar nyelv egy nagy káosz). Lakassuk jól szókinccsel (a Jókai, Mikszáth, Móricz, Dosztojevszkij és Tolsztoj összes elég ígéretes, de ne fukarkodjunk). Desszertnek tegyünk elé még néhány szótárat.
(Hogyan/Miért/Mit olvasunk?)
Úgy tűnik, vidékünkön ritka madár vagyok azzal a beállítódásommal, hogy nem vagyok hajlandó mindenféle spekulatív esztétikát lenyelni*. Még akkor sem, ha az enyém is spekulatívnak tűnhet. Hogy az-e? Dőljön el utólag.
Felmegy a kakas a szemétdombjára, s onnan nézhet szerteszét. Elmereng erre, elmereng arra. Veszi a bátorságot és kukorékol egy racionálisat. Mire azon nyomban megnyílik az udvarnak mélye (hát hová leve Kerberosz, de legalább a portás, ha már nincs felvételi az univerzitásokra), és előtör a bugyrokból a teljes állatfarm, Hógolyó, Napóleon, Szmisszvinszton, bigbratyó, lovak (húzzad, Bandi!), kacsák, libák, szamarak, a Jupiter körül keringő VIII. Orbán pápa, a gyufaárus kislány Giordano Bruno máglyája alól, mind-mind egyetemisták. 
Az olvasóm, ha van nekem olyanom egyáltalán, megszokhatta már, hogy furcsán, szemtelenül és (nem mellesleg) egyáltalán nem eredeti módon kérdezek. Bevallom, tanultam ilyen módon kérdezni. Ráadásul olyan együvé nem tartozó dolgokat mosok össze egy-egy kérdésemmel, aminek eredménye mosléknak vagy salátának tűnhet, kinek-kinek az ízlése szerint. 
Még mielőtt egy Rejtőn kacarászó kávédarálóra terelődne a szó, van néhány tisztáznivaló felvetett kérdésemben. Előbb ezekre térnék ki.
Homokozzunk tovább tehát. Azt írod, a világ azért nem ismerhető meg olyanként, amilyen, mivel saját szemünkön keresztül nézzük, azaz nézőpontunk van és korlátozott tudatunk. A metafora-világ tehát, amelynek segítségével a környezet elemeit értelmezzük és modellezzük, nem lehet hiteles. Csakhogy, a múltba visszatekintve azt kell mondanom, hogy tényleg nincs jobb, és azzal kell beérnünk, amink van. Elmélkedhetünk arról, hogy a nyelv megismerhetetlen és formalizálhatatlan (és gyárthatjuk a könyvmolyoknak a filozófiát), vagy nekieshetünk a lehetetlennek, és abból lesz a helyesírás-ellenőrző és hangszintetizátor, beszédfelismerő stb. (lásd Pléh Csaba egyszer az M1 vagy 2-n mondottait.) Vagyis arra akarok rávilágítani, hogy biciklizéshez nem kell a relativitáselmélet, mert a newtoni fizika is tökéletesen leírja a bicikli mindenféle mozgását. Van viszont, amit nem ír le, például az intersztelláris mütyűrök mozgását, ahhoz már kell Einstein atyánk. A világ legyen olyan, amilyen. Ha ellenben van olyan kérdés, amire egy világmagyarázat (elmélet?) nem, de egy másik választ ad, akkor azt fogom választani, amelyik válaszol. Nem azért, mert abszolút igaz, hanem mert többre megyek vele, mint a válaszok nélkül, azaz gyakorlati megfontolásból..jpg)
Válasz 
1. arról, hogy mi az ember
