A Másnapos Oldal
Meggyőződésem, hogy nem lehet az esztétikának olyan kielégítő elmélete, amely nem neurobiológiai alapú.
(Semir Zeki)

Belépés vagy Regisztráció |

Szövőszék

2010. július 6., 0:28

„hallanám dübörgő hangjait őszintén szólvájának”

Írjunk programot. Tanítsuk meg toldalékolni, amennyire lehet (a magyar nyelv egy nagy káosz). Lakassuk jól szókinccsel (a Jókai, Mikszáth, Móricz, Dosztojevszkij és Tolsztoj összes elég ígéretes, de ne fukarkodjunk). Desszertnek tegyünk elé még néhány szótárat.

A házi sütetű programot hívjuk Szövőszéknek, ha már szövögeti a szöveget itt nekünk. A Szövőszék sajnos nagy étvágyú jószág, netes verziójára még vagy két életnyit várni kell. De lássuk az otthoni eredményeket, azzal a megjegyzéssel, hogy ezek nem remekművek — bár ahhoz képest, hogy emberi alkotóhoz nincs közük*, elgondolkodtatóak.

Először: mit kezd ismert versekkel, amikor  verstani megkötés nélkül elkezdi rokon értelmű szavakra, kifejezésekre cserélni a vers elemeit. Ismert vers be, Szövőszék nekilát, eredmény ki — és a felhasználó csak a szálakat varrja el:

 

mint ha pásztortűz langalna őszi éjjeleken,
távolról lobogva tenger kietlenségen:
toldi miklós képét eszi a vörös bika nékem
majd kilenc-tíz ember-öltő vén szatyorságban.
rémlik, mintha látnám termetes növését,
romboló csatában szálfa-öklelését,
hallanám dübörgő hangjait őszintén szólvájának,
kit ma képzelnétek örökkétig indulatának.

***


(tovább...)

Olvasáspoétikák: panoráma, ollóval

2009. február 13., 1:16

(Hogyan/Miért/Mit olvasunk?)

 

 

Sokan és sokmindent mondanak meg írnak manapság az olvasás ilyen-olyan helyzetéről, megváltozott szerepéről, fontosságáról, s a fiatalok „terribilizmusáról”: az újabb fajta műveltségről (esetleg ennek vélt hiányáról), tájékozódásról, irodalom-felfogásról, sőt, egyenesen a „Gutenberg-galaxis alkonyáról”, s az internet, a hangos- és digitális könyvek kevert fogadtatásáról, hatásáról, uralmáról. Most itt ezeket az eszmefuttatásokat sem ismertetni, sem bővíteni, sem ellenőrizni vagy megcáfolni nem kívánom, csupán abból szeretnék ízelítőt adni, hogy az olvasásról, és különösen a szépirodalom olvasásáról, meg a vele járó szokásokról, körülményekről, tapasztalatokról, ma, 2009-ben hogyan vélekednek a környezetemben élő, s hozzám többé vagy kevésbe közel álló emberek.


(tovább...)

Torpedó és Periszkóp

2008. január 13., 0:05

AVAGY MI IS AZ A FALLIKUS 

Úgy tűnik, vidékünkön ritka madár vagyok azzal a beállítódásommal, hogy nem vagyok hajlandó mindenféle spekulatív esztétikát lenyelni*. Még akkor sem, ha az enyém is spekulatívnak tűnhet. Hogy az-e? Dőljön el utólag. 


(tovább...)

Gallus sapiens

2007. december 12., 1:44

Felmegy a kakas a szemétdombjára, s onnan nézhet szerteszét. Elmereng erre, elmereng arra. Veszi a bátorságot és kukorékol egy racionálisat. Mire azon nyomban megnyílik az udvarnak mélye (hát hová leve Kerberosz, de legalább a portás, ha már nincs felvételi az univerzitásokra), és előtör a bugyrokból a teljes állatfarm, Hógolyó, Napóleon, Szmisszvinszton, bigbratyó, lovak (húzzad, Bandi!), kacsák, libák, szamarak, a Jupiter körül keringő VIII. Orbán pápa, a gyufaárus kislány Giordano Bruno máglyája alól, mind-mind egyetemisták.
(tovább...)

Lapos Földre, Bölcsészkar!

2007. december 7., 21:27

avagy
Mi változott az építkezési szokásokban, mióta nem lapos a Föld (a Bölcsészkar épülete alatt sem)?
(egyelőre dohogás, de ha nem leszek túlságosan lusta…)

 

kishercegAz olvasóm, ha van nekem olyanom egyáltalán, megszokhatta már, hogy furcsán, szemtelenül és (nem mellesleg) egyáltalán nem eredeti módon kérdezek. Bevallom, tanultam ilyen módon kérdezni. Ráadásul olyan együvé nem tartozó dolgokat mosok össze egy-egy kérdésemmel, aminek eredménye mosléknak vagy salátának tűnhet, kinek-kinek az ízlése szerint.


(tovább...)

Mikor fogja egy gép élvezni az irodalmat?

2007. november 27., 19:43

  (a homokozótól a nem-esztéta félvezetőkig)
(javított cikk)

Még mielőtt egy Rejtőn kacarászó kávédarálóra terelődne a szó, van néhány tisztáznivaló felvetett kérdésemben. Előbb ezekre térnék ki.


(tovább...)

Vita a homokozóban

2007. szeptember 12., 15:49

A vita korábbi szövegei időrendben: VNP és LSz írása.

Homokozzunk tovább tehát. Azt írod, a világ azért nem ismerhető meg olyanként, amilyen, mivel saját szemünkön keresztül nézzük, azaz nézőpontunk van és korlátozott tudatunk. A metafora-világ tehát, amelynek segítségével a környezet elemeit értelmezzük és modellezzük, nem lehet hiteles. Csakhogy, a múltba visszatekintve azt kell mondanom, hogy tényleg nincs jobb, és azzal kell beérnünk, amink van. Elmélkedhetünk arról, hogy a nyelv megismerhetetlen és formalizálhatatlan (és gyárthatjuk a könyvmolyoknak a filozófiát), vagy nekieshetünk a lehetetlennek, és abból lesz a helyesírás-ellenőrző és hangszintetizátor, beszédfelismerő stb. (lásd Pléh Csaba egyszer az M1 vagy 2-n mondottait.) Vagyis arra akarok rávilágítani, hogy biciklizéshez nem kell a relativitáselmélet, mert a newtoni fizika is tökéletesen leírja a bicikli mindenféle mozgását. Van viszont, amit nem ír le, például az intersztelláris mütyűrök mozgását, ahhoz már kell Einstein atyánk. A világ legyen olyan, amilyen. Ha ellenben van olyan kérdés, amire egy világmagyarázat (elmélet?) nem, de egy másik választ ad, akkor azt fogom választani, amelyik válaszol. Nem azért, mert abszolút igaz, hanem mert többre megyek vele, mint a válaszok nélkül, azaz gyakorlati megfontolásból.

(tovább...)

Vita a homokozóban

2007. június 26., 9:03

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/c4/DNA_double_helix_horizontal.png  Válasz VNP első szövegére. A vita szövegei itt érhetők el.

Kedves Másnapos társam, előre sajnálom, ha esetleg csalódást okozok ezen válaszoló írásommal, de bevallom: a termékeny vita ezentúl elmarad, pontosabban átalakul, mert rájöttem, hogy nem megcáfolni akarom modelledet (olyan értelemben, hogy életrevalóbb vagy koherensebb modellt állítok helyébe), hanem egyszerűen megerősíteni modell-létében, vagyis embercsinált fiktívszerűségében. 

Rövid leszek. És kusza. 


(tovább...)

Vita a homokozóban

2007. június 24., 18:20

Melyben unalmasan kifejti, mit gondol a nagy dolgokról, és termékeny vita reményében kihívja másnapos társát, de azért a kislapátot is kéznél [tartja]

 

1. arról, hogy mi az ember
Lényegtelen, hogy igazam van-e, mert az igazságokkal baj van. Ami lényeges, az az, hogy valahonnan el kell indulni. Mindenki a maga homokozójával. Nem számít, hogy a piramisokat nem ebben a homokozóban emelték és hogy ebben a homokozóban nincsenek óriási rajzok, amik csak a  levegőből láthatók. Hogy negyven évig nem ebben a homokozóban barangoltak az egyiptomi vendégmunkások. Az számít, hogy ebből az én homokozómból hova lehet jutni, ha a szabályok szerint játszunk.


(tovább...)
  • Támogatóink


  • Az oldalról

    • A Másnapos Oldal: a Másnapos Irodalmi Kör honlapja, drótozott (online) irodalmi folyóirat, léthé parti napfény-fürdőhely, nyálverő felület, egyszóval MIK. Fontos: A cikkek, hozzászólások mindegyike írójának tulajdona, a szerkesztő (admin) semmilyen felelősséget nem vállal értük. "Saját" tartalmára a Másnapos Oldal fenntartja minden jogát.
  • Javasolt böngészés

    • Firefox (ajánlott), Opera, Chrome vagy Safari böngészővel, legalább 1024 képpont széles képernyőn javasolt az oldalt nézni. Másban, mint az ajánlott böngésző az oldal viselkedése és kinézete furcsa, hibás lehet.
  • Impresszum

  • Kategóriák

  • Cikkek

  • Linkek

Kopirájt (c), stb. | Kapcsolat | Generálva: 6.95751595497 s alatt. BBLS: cache
Sky-MIK Sponsored by Web Hosting