Talán nem nagy tévedés azt mondani, hogy (a kivételeket kivéve) minden normális ember vágyik elveszteni a – szüzességét. Fiatal hímek legfőképp. Ha jól belegondolunk, a szüzesség az egyetlen, aminek elvesztésére, ha vörösödő füllel is, de készülődik az ember. Mert így vagy úgy, utóvégre nem azért születik az átlag szerencsétlen erre a földre, hogy pontosan ugyanúgy, ugyanabban az áldatlan, tapasztalatokban oly szegény állapotban dögöljön meg. Másfelől meg becsületbeli kaland, kötelező kihívás, gyermekbetegség, vagy ki hogy fogja fel, a lényeg az, hogy el kell veszíteni azt a cudart, mert ha nem, az veszejti el birtokosát, és akkor régen rossz. Meg (tudjuk mi azt) az utcán is máshogy sétál az ember, háta egyenesebb, orra magasabban, ha egyszer már nem szűz, ha megvívta a maga harcát. Mert büszke lehet rá, legtöbbször egyedül kell megküzdenie a körülményekkel. Néha akad csupán segítség, néha jár csak arra az irgalmas szamaritánus, és csak néha nem mond hülyeséget az F1 billentyű. Ezek a néha-esetek (bizonyos csekély összeg befizetése ellenében) felkarolják az elesettet, megszervezik számára a dolgot valamilyen biztonságos környezetben, távol a világ szégyenétől. Meg aztán nem csak egy szüzessége van ám az embernek. S azok néha-esetek nélkül bizony a sírig kísérnék tulajdonosukat.
Váradi Nagy Pál (a továbbiakban: VNP) a pályakezdő szerzők között egyre kevésbé pályakezdő, a kötet nélküli szerzők közül Erdélyben a legkevésbé kötet nélküli. Verseit, prózáit közölte már az Alföld, a Debreceni Disputa, a Forrás valamint a romániai magyar folyóiratok szinte mindegyike. Szerepelt két 2008-as, pályakezdőket felvonultató antológiában: a Palatinus Kiadó Használati utasítás című versantológiájában, illetve a Korunk – Komp-Press kiadásában megjelent antológiában, A meghajlás művészetében. Szerkeszti a Másnapos Oldal című irodalmi honlapot és az Echinoxot, 2008 végén pedig Látó-debütdíjas lett. Mindezenközben a saját útját járja. (tovább...)
Az ember szép. Kétségtelen, hogy ez a földkerekség egyik legerősebb szabálya. Temérdek kivétel erősíti. Talán egész más, mégis talán ez az oka annak, hogy az érdeklődésed, az az érdeklődésed a kutyák felé fordult.
Azt hiszem, négyéves lehettem, amikor először vettem észre dolgokat. Amikor a kagylóra próbáltam felcsimpaszkodni, hogy a tükörben megláthassam legalább a fejem búbját, elpattant belül valami. Persze nem szóltam róla senkinek. Nem olyasmi volt, amiért verés vagy dicséret járt volna, meg egyáltalán nem látszott rajtam akkor sem semmi. Mint ahogyan ma sem látszik. Tizenkettő lehettem, amikorra minden erőfeszítés nélkül elértem a tükröt, de hogy az államat is láthassam a szemhéjamtól, lábujjhegyre kellett belül állnom. Ez a reggeli mosdás alkalmával jelentett csupán gondot, illetve annyiban vezetett furcsasághoz, hogy búskomornak gondoltak, mivel sokszor lógattam a fejem. Pedig csak annyi volt az egész, hogy nem láttam a lábam elé, ha egyenesen előre nézett a fej. Közben az volt az érdekes, hogy egyre többen kezdtek felnőttként kezelni, például kezet fogtak velem, vállon veregettek, meg ilyenek. Olyankor egyébként mindig kongott a külső húsburok körülöttem, ami igen kényelmetlen érzés, ha meggondolja az ember. Meg aztán féltem, hogy lyukat vakarok magamra valahol, és abból mértéktelenül nagy baj lehet.
mottó: „urbiában az angyalok csak te vagy vagy én vagyok”
urbiában az angyalok
nyelve ős maradék titok és
urbiában az angyalok
mosdanak hisz a varjú sok így
urbiában az angyalok
sorvadók gyönyörűn halók mert
urbiában az angyalok
birtokában az ősi jog
hegy mező patak állatok
ezredév noha oly konok
hófehérek ez nagy dolog
urbiában az angyalok
jó linnában az angyalok
nyelve vág birodalmi jog mert
jó linnában az angyalok
építők egyik sem dohog mert
jó linnában az angyalok
nem kísérik a sorvadót hanem
urbiában az angyalok
mellkasában a ló dobog mert
urbiában az angyalok
büszke nép kire nap ragyog és
búsak és az ivásra jók és
végre int a csapos ti ott
és viszik haza a papot
A Másnapos szövegarchívumába bekerült 2009. június 8-án. A bejegyzés dátumát mesterségesen állítottam a publikáció dátumára. A szerk.
egyre szűkebb a tojáshéj
csőröm végét kidugom
kiabálok a mamáért
mért nem hallja nem tudom
milyen kotló hagyja cserben
lucskos fiát hogyha szól
ventilátor zúgja csendben
termosztátos tyúkanyó
odavan a csibeálom
fogyasztási cikk vagyok
fekszem így a nedves rácson
s hogy mi leszek máris látom
darab hús a piacon
minden reggel génkezelt táp
hormondúsított izé
bűze járja át a cellát
motiválja a csibét
és a szárnyas egyre kábul
műdarától szédeleg
akcelerált hizlalásunk
sorsunk hozza közelebb
minden napra jut egy hulla
eu-sztenderd kényszerű
s hogy esélye cirka nulla
a baromfi megtanulja
nem is olyan tyúkeszű
a tojók közt susmusolják
kakas erről nem beszél
stork mx-ek darabolják
ezresével aki él
konzervben vagy fóliában
forgalomba indulunk
címke unióban gyártva
szimpla csirke nem turul
ennyi csak a szárnyas élet
kakas voltam azt hiszem
még egy teszt a h5n1
azután a kép is elmegy
tyúkmellemben volt szívem
A Másnapos szövegarchívumába bekerült 2009. június 8-án. A bejegyzés dátumát mesterségesen állítottam a publikáció dátumára. A szerk.
betopp auróra s véget ér a hajsza
sugára rőt a merci hunyt szemén
pirul s aludni tér a téri szajha
amint a rúd a klub malomkövén
irigy auróra puska foltja rajta
hová sietni hajnal: sminkvörös nőm
előre holnapokra frászt öröklőn
akárha szűz a pír terít a tájon
szívekbe búj a bársony éji kuss
szegény prolit ha húzza: csüng az ágon
kevéske csont fityegve némi hús
auróra mért hogy puskacső az álom
A Másnapos szövegarchívumába bekerült 2009. június 8-án. A bejegyzés dátumát mesterségesen állítottam a publikáció dátumára. A szerk.
Mivel rég vevém leveled, engedd meg, hogy én kanyarítsak egy-két sort neked. Arról, hogy mint is telnek a napok a napocai száműzetésben. Meg nemcsak arról.
Tisztességes levélért, kérem alássan, máshoz fordulj, kedves Béla. Az, mármint tisztességes levél jómagam (K. M.) tollából, szóval az olyan lenne, mintha Piszkos Fredet zuhanyozni küldené.
A Másnapos Oldal: a Másnapos Irodalmi Kör honlapja, drótozott (online) irodalmi folyóirat, léthé parti napfény-fürdőhely, nyálverő felület, egyszóval MIK. Fontos: A cikkek, hozzászólások mindegyike írójának tulajdona, a szerkesztő (admin) semmilyen felelősséget nem vállal értük. "Saját" tartalmára a Másnapos Oldal fenntartja minden jogát.
Javasolt böngészés
Firefox (ajánlott), Opera, Chrome vagy Safari böngészővel, legalább 1024 képpont széles képernyőn javasolt az oldalt nézni. Másban, mint az ajánlott böngésző az oldal viselkedése és kinézete furcsa, hibás lehet.
„A hímekre jellemző a pocak és a gunyort jól bujtató bozontos szakáll. A nőstények esetében gyakori, hogy blúzuk alatt almák helyett szilvát vagy csupán két szem szőlőt tartanak.”
„Ma este kijelentem, hogy a gázon rotyogó puliszka hiába ágál, kicsiny kis lakom elszakad a verszájilag kijelölt anyaországtól, és szuverén, autonóm, sérthetetlen határú maroknyi szikla lesz a népek harcának tengerén.”
„Amerika döntött. Értesített, hogy küldi nagykövetét. Ugrok, hogy mire jönne a helikopter, beszedjem a ruhákat az erkélyről, legyen hol landolnia. Előkeresem az ágy alól a hálózsákot, csak nem alhat szerencsétlen nagykövet a fürdőkádban.”
„Csontjai úgy ropogtak, akár a friss paszuly, amint vigyázzba vágta magát, és a tőle telhető legtörténelmibb hangon kibökte – Akhilleusz! Siegfried! Én is jövök, uraim…”
„Stef Ánusz, mint aki csak úgy sétál, odalépett a szoba teljes déli falát elfoglaló zord könyvszekrény oszlopai elé, feltekintett a porlepte csúcsokra, és bárminemű, sámántánccal vagy véráldozattal járó beavatási rituálé nélkül tudta, hogy ebben az elfeledett monostori lakásban most egymaga a rettenetes és szeszélyes utókor, igen, ő a múlt jövője.”
„Egyedül a Moby Dick nem akart az istennek sem feloldódni, úgy kellett szétnyomja a kád szélén, mint valami dühödt csimbókot; ellenben a többi békésen, szinte alázattal mondott le eredeti formájáról meg színéről, és vegyült el az irodalmi kotyvalékban.”
„Aztán a kiengesztelt neszek elhaltak, kimosta őket a csend. S a csendben a felszakadó, vérbő füst valamit írt a plafonra. Fehéren a fekete, kiolvashatatlan, szürke…”
„Adjátok magotokat a Nílus vizének, áldozzátok azt a Moloknak mostan, hogy cselekedeteitek nyílként hasítsanak az égbe, s általuk szentségteleníttessék az Istennek neve, ébredjen végre álmából mindenható Urunk, és szenvedő népünknek mennyei segítséggel legyen eljövendő!”
„Sóvárogva pillantott körbe, szinte fájt, hogy nincsen tomboló vihar, villámfénnyel és hatalmas dübörgéssel, mert borzongató, buja kacajt szeretett volna kiereszteni torkából, de így, ez sem sikerült neki.”
„Mosolygó, filmvásznat idéző arcok, domborodó, feszes mellkasok, egyenes hátak, kisportolt, ruganyos karok, melyeken az izomfürtök vidáman játszadoztak az olajos napsugarakkal… – de persze most nem a görög olimpiák kecses atlétáira kell gondolni, hanem inkább a babiloni pogány zsoldosok hétvégi gyülekezetére – hiszen mégiscsak az enyedi strandról van szó.”
„Persze, Cilikének könnyű, mert Cilike a strand szépe, az övé az egész bagázs, a vízpárában a szivárvány, a vízcseppekben a gyémántok, a napsugarakban az aranykígyó, anyuka táskájában a málnaízű cukorka és a sárga kislapát, szóval minden, ami számít.”
„Látszólag minden gond vagy elfoglaltság nélkül tesped, barnítja szőke szalonnáját, ám az élesebb szem észlelheti, hogy valójában várakozik – várja, hogy az izgő-mozgó, meztelen testek koccanjanak valahol, hogy kipattanjon a tesztoszteron szikrája, várja, hogy a strand érzékeny pókhálója rezdüljön, hogy az unokatestvére barátjának a szomszédja, vagy öccse osztálytársának a rokona kapjon egy pofocskát, vagy akár egy csúnya pillantást, és…”
„…közben pedig könnyed ritmusra ingatta derekát, hogy farka egyenletesen verődjön a fűtőtest fürtjeihez, mint hajdan kerítés bordáihoz a korhadt fadarab, élvezte a zörejt, s hogy bosszantja a vágy kutyáit.”
„...ezen a délutáni járaton nem a szokásos Nású vagy Séfú, nem holmi kibuggyant pocakú, szőrös mellkasú, félrebillent kalapú, cujkaszagú ellenőr portyázik, hanem a hírhedten rémes Tánti Luminica.”
„Nézem a messzi, mozdulatlan kolostort. Alig közeledtünk hozzá. Elképzelem, ahogy behajtunk az egyik épület elé, a hideg fémnek szorítom a mellkasomat, nem mozdulok. Aztán vizsla szemű szerzetesek adják a filmet kézről-kézre.”
„Nem először fordult most meg a fejemben, hogy nincs ott semmiféle kolostor, csak egy rakás zuzmós szikla, elszáradt fenyők toronynak, meg egy nagy adag fantázia, amit a gyógyulás ostoba reménye, a visszataszító optimizmus táplál és gyúr épületekké.”
„A frásza az volt, hogy iszonkodás közben pofára esik, és a jég összetöri az arcát. Az elülsőre ott az ember keze, kivédi az esést, de a hátulsó védtelen.”
„amikor a mozdonyok énekelnek mocorog a mélyben a régi rejtek megelevenednek a hulla csendek ahogyan a sínek is énekelnek amikor a mozdonyok énekelnek”
Talán nem nagy tévedés azt mondani, hogy (a kivételeket kivéve) minden normális ember vágyik elveszteni a – szüzességét. Fiatal hímek legfőképp. Ha jól belegondolunk, a szüzesség az egyetlen, aminek elvesztésére, ha vörösödő füllel is, de készülődik az ember. Mert így vagy úgy, utóvégre nem azért születik az átlag szerencsétlen erre a földre, hogy pontosan ugyanúgy, ugyanabban az áldatlan, tapasztalatokban oly szegény állapotban dögöljön meg. Másfelől meg becsületbeli kaland, kötelező kihívás, gyermekbetegség, vagy ki hogy fogja fel, a lényeg az, hogy el kell veszíteni azt a cudart, mert ha nem, az veszejti el birtokosát, és akkor régen rossz. Meg (tudjuk mi azt) az utcán is máshogy sétál az ember, háta egyenesebb, orra magasabban, ha egyszer már nem szűz, ha megvívta a maga harcát. Mert büszke lehet rá, legtöbbször egyedül kell megküzdenie a körülményekkel. Néha akad csupán segítség, néha jár csak arra az irgalmas szamaritánus, és csak néha nem mond hülyeséget az F1 billentyű. Ezek a néha-esetek (bizonyos csekély összeg befizetése ellenében) felkarolják az elesettet, megszervezik számára a dolgot valamilyen biztonságos környezetben, távol a világ szégyenétől. Meg aztán nem csak egy szüzessége van ám az embernek. S azok néha-esetek nélkül bizony a sírig kísérnék tulajdonosukat.
