Résnyire nyitotta dagadt szemeit, már fenn volt a nap. Csikart a hasa, de nem siette el. Lassan felocsúdott és egyet hümgetett a soros őrszemnek, amint megpaskolta a bokáját. Tiszta – suttogta az a választ a puska mellől. Felült és bámulta egy darabig a cserepek foghíjain át a fák tetejét, a gyönyörű eget, közben megsimogatta oldalán a fegyvert. Megint mozdult a hasa, úgyhogy négykézláb elmászott a létráig, le a padlásról és a tisztás széle felé, a budinak vette az irányt. Páran kinn falatoztak, intett nekik – a sokféle konzervből megállapította, hogy hajnalban visszatért az egység a városból.
A lövésre azonnal lehasalt, és csak a második durranás után jutott el az agyáig, hogy nem kapott találatot. Az utcasarok, amely mögül kibukkant, már teljesíthetetlenül messze volt, úgyhogy a kiégett terepjáró felé kezdett kúszni. Gépfegyverek, aztán a következő pillanatban úgy kétszáz méternyire, az útkereszteződésben lámpaoszlopnak csapódott egy autó, és az út porát látta felemelkedni. Törmelék és szilánkok potyogtak a hátára, és egy kisebb állat, talán egy macska inalt át rajta. Előbb a fején, aztán a derekán vélte a tappancsokat nehézkedni. Érzésből kúszott tovább a kiszemelt roncs felé, és rég nem örült annyira, mint amikor a kormos felnit tapintotta. Beszuszakolta magát a roncs alá, és engedélyezett magának két perc idegösszeomlást. (tovább...)
A novella egy véget érni alig akaró személyvonatúton született. Író vette a lapittóját (laptop), és gépelni kezdett. Az eredmény ez a novella. A keletkezés dátuma: 2009.06.16.
kétarcú Jána (novella, az Urbia-ciklus egyik darabja), in Próbaidő. Prózaantológia, Palatinus Kiadó, Budapest, 2009. október 6.; Helikon, 2009. október 25. *
Az antológiabeli szövegbe beleszerkesztett a szerkibácsi. Emiatt nem tekintem „hiteles helynek” a Próbaidőt. Érvényes, ami amúgy: ha nincs másképpen jelezve, akkor a Másnaposon publikált PDF fájl a mérvadó.
Ezt a csakfej-dolgot elég furcsa körülmények között — álmodtam. Nem volt éppen rémálom, de határeset. A keletkezés dátuma: 2009.08.27. Az álom dátuma: 2009.07.24., egy nagyon brutálisan forró nyári napon, amikor az embernek felfő az agyvize.
A pénzlépés motívumát tartalmazó régi novellámat írtam újra, mondjuk így: a mostani sztenderdjeim szerint. Majdnem biztos vagyok benne, hogy ez a novella jobb, mint az, amit felülbírál — bármit is jelentsen a „jobb”.
A keletkezés dátuma: 2009.08.12.
Ilyen-olyan okokból a Látóban mint AZ UTOLSÓ TROLIHAJTÓ és nem mint a PÉNZLÉPŐ KISLÁNY jelent meg. A szerző egyetért ezzel a változtatással.
A tengerelvesztős visszatérő álmomat írtam ebbe bele. Ha úgy tetszik, „a tenger elvesztése” motívumot. Persze megdolgozva. A másik erre a motívumra építő novella a Könny elvesztése.
Ilyen-olyan okokból a Látóban mint LACRIMA LINNAE és nem mint LINNA KÖNNYE jelent meg. Az eltérést a mű szerzője megengedi.
Link egy a Másnaposon belüli oldalra. Nincs a Másnaposon belüli link. Link egy a Másnaposon kívül tárolt (szöveges) oldalra. Link egy digitalizált (szkennelt, fényképezett stb.) kéziratra (vagy az azt bemutató oldalra). Link egy hangállományra (vagy az azt lejátszó oldalra). Link egy mozgóképállományra (vagy az azt lejátszó oldalra). Link egy galéria-oldalra. Link egy médiaállományra (vagy az azt lejátszó oldalra). Link egy a műhöz kapcsolódó fontosabb kritikára, recenzióra, laudációra stb. Azaz általában egy a szövegről/szerzőről/stb. szóló, elsősorban nem szépirodalmi szövegre. Link egy szövegeredetire. Inspirációs forrásra, forrásnyelvi szövegre, vagy amire. Az ikon maga egy DNS-molekula, csak nagyon töpörödött. Ez az ikonocska nincs mindig kint, rengeteg árnyalata van ugyanis a szöveg—szöveg viszonyoknak. Ha kinn van, az vagy homázs vagy explicit utalás a szöveg „eredetijére”. Bővebben lásd a szövegemlékezet wikiszócikket. Ugrás a hivatkozott valaki[k]/valami[k] szócikkére Ez az írás egy elavult szövegváltozat. Az ikon alatti link eligazíthat, hogy melyik szövegváltozat bírálja felül ezt a változatot. Ez az írás egy ciklus darabja. A kép alatti link egy MIK-WIKI szócikket nyit. Ez a szócikk tartalmaz bővebb adatokat a ciklusról. Ez az mű megtalálható a másnapos PDF-tárában. Az ikon alatti link megnyitja ezt a PDF-fájlt. Ez a listaelem egy kötet adatait tartalmazza. Maecenas kicsike arcképe azt jelenti, hogy az adott mű születését pl. egy ösztöndíj támogatta. Ha ismertek és publikusak az adott mű keletkezési körülményei, eredete, akkor erre az ikonkára klikkelve lehet azokat megnézni. Helyileg böngészhető megjegyzés vagy leírás tartozik az adott műhöz. Rövidebb, mint egy wiki-szócikk. A lufira kattintva jelenik meg a szöveg. Link az Urbia-oldalra.
Bejegyzés azért, mert semmi értelmes nem történt ezen a blogon már jó ideje.
Ott kezdődik, hogy imádom a rendszereket, illetve bizonyos mértékben muszáj is rendszerezni dolgokat. És programozni is imádok. A kettő pedig összeköthető. A pro-gram jelentése utóvégre nem más, mint elő-írás, hogy mit tegyen a gép; a novella is hasonló, hiszen a szerző megpróbálja előírni az olvasónak (aki saját maga is lehet), hogy mit gondoljon vagy érezzen.
Igazoltatnak. Az egyik egyenruhás fontoskodik, végigmér, kerekedik az orrcimpája. Felrántja a taknyát és a csomagomra vicsorít, közben a másik körmöli az adataimat. Kézről kézre jár a jegy, amit csak falból vettem az éjszakai járatra. A katonát nem érdeklem. Ő a korcsot figyeli, amint kicsire összehúzódva átbaktat a csuromvíz síneken, törődötten, vágányról vágányra, be az eresz alá. Csillog a bundáján a neon. A levedző akkumulátoroknál megrázza magát, és odacaplat a falnak támasztott kalapácsok tövébe a még gőzölgő leveses piklihez. A peckesebbik egyenruhás kérdőleg a zsákom felé nyújtja a nyakát de a másik végül leinti. Visszaadják a papírjaimat, és tovább állnak.
A patak mentén ereszkedett, szívós léptekkel. Lábbelinek mondható valami csak fél lábára jutott, a jobbikra az ingét csavarta, hogy tudjon haladni. A sokat megélt nadrágot egy darab drót tartotta a derekán. Hirtelen soványodott, szálkás alkat volt. Felsőtestén több régi heg éktelenkedett a legfrissebb karcolások között. Egyik kezében arasznyi hosszú, hegyezett gallyat szorongatott. Két ujja zöldes lila és dagadt, talán törött volt. Régóta borotválatlan arcán ugyanaz a hirtelen soványság ült, mint egész valóján: kifejezéstelenül. A tekintetéből pedig hiányzott valami.
Tartása messziről elárulta: az ezredest kivételesen kemény fából faragták. Makacs volt, hajthatatlan és bár többnyire oltalmazó apjuk volt, az oktalan civilekkel szemben időnként meglehetősen darabos ellenszenvet dörgött. De fegyelmezte magát, és fegyelme minden hibája felett állt. Így sikerülhetett higgadtan összekötnie a kellemeset a halál kényszerűségével, és egy reccsenően hideg hajnalon alaposan megtréfálnia a 3. kerületi Cinege utca 23 lakóit.
Kolonelt a távolsági buszok sofőrei hamar megszokták, mint a málló vakolatot a homlokzaton, de az elöl ülőknek messziről feltűnt, hogy egy rongyos figura fontoskodik a kiszemelt peronon. Integet, rázza bal karját, kiegyenesíti, lengeti: lassíts, jobbra kicsit, sok, vissza, előre-előre-előre, stop, és végül nyugtázza a parkolást. A biztonságiak is hamar megszokták: nem kötekszik, és ahhoz képest szobatiszta, mondogatták, és csak nagy ritkán, felsőbb utasításra küldték kimenőre.
Megállt, hogy szusszanjon egyet. A bokor levelébe törölte a sarat a késéről, visszacsúsztatta a helyére, és a tisztás peremén egy fa tövébe húzódott. Szél nélküli, apró szemű hegyi eső permetezett. Bajsza együtt hullámzott a lélegzetével, ahogy a földből kiálló vasat nézte és fújtatott. Mélyen lehet. Arasznyira körbeásta, forgatta, oldalt feszítette, de csak nem bírta kihúzni. Talán a víz majd fellazítja kicsit.
Már a csutkánál tartott, amikor eszébe jutott, hogy nincs több almája, pedig a halra meg fog szomjazni. Egykedvűen pofázta a konzervet, és szemerkélt az eső. Délre járhatott. Úgy döntött, hagyja a sárlevet dolgozni, míg ő elmegy a csorgóra inni.
A fordítás ferdítés, ezt már nagyon rég tudjuk. Karinthy egy Ady-verssel játszott el, nekünk pedig már van Google Fordítónk, amelyen eddig is nagyokat nevettünk. A Karinthylizátor, amelyet a Hírdcsárda portál hozott létre, annyiban megy tovább, hogy a sok kopi-pésztet implementálja helyettünk, így csak az eredményt kell várnunk. (Kár, hogy nem nekünk jutott eszünkbe az ötlet: a Kalliopé mellé szép lett volna.)
Lássunk egy példát, ha már a költészet napja van:
Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.
Láttam egy fél évszázados
az öröm és egyszerű szoftver.
Útvonal vastag füvet, vigyorgó szorosan.
Rám nézett, és motyogott,
hogy csökkentsék a fűtött medence -
Szeretek írni, őrölni a kötelet.
Ez nem visszatérés: el sem mentünk. A technika ördöge mindenestől elvitte a céget, ahol a másnapos lakott, úgyhogy mostanáig kellett várni az újraindulással. Reméljük, irodalmilag is jelent ez valamit, nem csak műszakilag. Lássunk hát munkához.
Nehéz jelentéktelenebb porfészket elképzelni, mint Ordogușfalău. Az Ordoguș patak szűk völgyében fekszik, körbe, főleg dél felől hatalmas hegyek övezik, úgyhogy a faluból a napot csak nyár elején látni, ebédidőben. Egyetlen utcája a másfél sávos országút, amely végül is egy alagútból bukik elő, annak mentében van szétszórva az a pár tucat viskó, pontosabban van még egy mellékutcája is, amely a központban, az erődtemplom melletti, igen kátyús kanyarból fut ki a patakig. A falu valahogy lemaradt a térképekről, ami a lelkész szerint a két megye közti többéves határvita eredménye, és ha nem lenne a másfél sávos országút meg a szebb időkről regélő erődtemplom, akkor talán az egyház is megfelejtkezett volna a szinte elnéptelenedett településről. Könnyű hát belátni, hogy Ordogușfalău nem az a hely, ahol gyakran történne valami.
A Másnapos Oldal: a Másnapos Irodalmi Kör honlapja, drótozott (online) irodalmi folyóirat, léthé parti napfény-fürdőhely, nyálverő felület, egyszóval MIK. Fontos: A cikkek, hozzászólások mindegyike írójának tulajdona, a szerkesztő (admin) semmilyen felelősséget nem vállal értük. "Saját" tartalmára a Másnapos Oldal fenntartja minden jogát.
Javasolt böngészés
Firefox (ajánlott), Opera, Chrome vagy Safari böngészővel, legalább 1024 képpont széles képernyőn javasolt az oldalt nézni. Másban, mint az ajánlott böngésző az oldal viselkedése és kinézete furcsa, hibás lehet.
„Adjátok magotokat a Nílus vizének, áldozzátok azt a Moloknak mostan, hogy cselekedeteitek nyílként hasítsanak az égbe, s általuk szentségteleníttessék az Istennek neve, ébredjen végre álmából mindenható Urunk, és szenvedő népünknek mennyei segítséggel legyen eljövendő!”
„A hímekre jellemző a pocak és a gunyort jól bujtató bozontos szakáll. A nőstények esetében gyakori, hogy blúzuk alatt almák helyett szilvát vagy csupán két szem szőlőt tartanak.”
„Ma este kijelentem, hogy a gázon rotyogó puliszka hiába ágál, kicsiny kis lakom elszakad a verszájilag kijelölt anyaországtól, és szuverén, autonóm, sérthetetlen határú maroknyi szikla lesz a népek harcának tengerén.”
„Amerika döntött. Értesített, hogy küldi nagykövetét. Ugrok, hogy mire jönne a helikopter, beszedjem a ruhákat az erkélyről, legyen hol landolnia. Előkeresem az ágy alól a hálózsákot, csak nem alhat szerencsétlen nagykövet a fürdőkádban.”
„Csontjai úgy ropogtak, akár a friss paszuly, amint vigyázzba vágta magát, és a tőle telhető legtörténelmibb hangon kibökte – Akhilleusz! Siegfried! Én is jövök, uraim…”
„Stef Ánusz, mint aki csak úgy sétál, odalépett a szoba teljes déli falát elfoglaló zord könyvszekrény oszlopai elé, feltekintett a porlepte csúcsokra, és bárminemű, sámántánccal vagy véráldozattal járó beavatási rituálé nélkül tudta, hogy ebben az elfeledett monostori lakásban most egymaga a rettenetes és szeszélyes utókor, igen, ő a múlt jövője.”
„Egyedül a Moby Dick nem akart az istennek sem feloldódni, úgy kellett szétnyomja a kád szélén, mint valami dühödt csimbókot; ellenben a többi békésen, szinte alázattal mondott le eredeti formájáról meg színéről, és vegyült el az irodalmi kotyvalékban.”
„Aztán a kiengesztelt neszek elhaltak, kimosta őket a csend. S a csendben a felszakadó, vérbő füst valamit írt a plafonra. Fehéren a fekete, kiolvashatatlan, szürke…”
„Adjátok magotokat a Nílus vizének, áldozzátok azt a Moloknak mostan, hogy cselekedeteitek nyílként hasítsanak az égbe, s általuk szentségteleníttessék az Istennek neve, ébredjen végre álmából mindenható Urunk, és szenvedő népünknek mennyei segítséggel legyen eljövendő!”
„Sóvárogva pillantott körbe, szinte fájt, hogy nincsen tomboló vihar, villámfénnyel és hatalmas dübörgéssel, mert borzongató, buja kacajt szeretett volna kiereszteni torkából, de így, ez sem sikerült neki.”
„Mosolygó, filmvásznat idéző arcok, domborodó, feszes mellkasok, egyenes hátak, kisportolt, ruganyos karok, melyeken az izomfürtök vidáman játszadoztak az olajos napsugarakkal… – de persze most nem a görög olimpiák kecses atlétáira kell gondolni, hanem inkább a babiloni pogány zsoldosok hétvégi gyülekezetére – hiszen mégiscsak az enyedi strandról van szó.”
„Persze, Cilikének könnyű, mert Cilike a strand szépe, az övé az egész bagázs, a vízpárában a szivárvány, a vízcseppekben a gyémántok, a napsugarakban az aranykígyó, anyuka táskájában a málnaízű cukorka és a sárga kislapát, szóval minden, ami számít.”
„Látszólag minden gond vagy elfoglaltság nélkül tesped, barnítja szőke szalonnáját, ám az élesebb szem észlelheti, hogy valójában várakozik – várja, hogy az izgő-mozgó, meztelen testek koccanjanak valahol, hogy kipattanjon a tesztoszteron szikrája, várja, hogy a strand érzékeny pókhálója rezdüljön, hogy az unokatestvére barátjának a szomszédja, vagy öccse osztálytársának a rokona kapjon egy pofocskát, vagy akár egy csúnya pillantást, és…”
„…közben pedig könnyed ritmusra ingatta derekát, hogy farka egyenletesen verődjön a fűtőtest fürtjeihez, mint hajdan kerítés bordáihoz a korhadt fadarab, élvezte a zörejt, s hogy bosszantja a vágy kutyáit.”
„...ezen a délutáni járaton nem a szokásos Nású vagy Séfú, nem holmi kibuggyant pocakú, szőrös mellkasú, félrebillent kalapú, cujkaszagú ellenőr portyázik, hanem a hírhedten rémes Tánti Luminica.”
„Nézem a messzi, mozdulatlan kolostort. Alig közeledtünk hozzá. Elképzelem, ahogy behajtunk az egyik épület elé, a hideg fémnek szorítom a mellkasomat, nem mozdulok. Aztán vizsla szemű szerzetesek adják a filmet kézről-kézre.”
„Nem először fordult most meg a fejemben, hogy nincs ott semmiféle kolostor, csak egy rakás zuzmós szikla, elszáradt fenyők toronynak, meg egy nagy adag fantázia, amit a gyógyulás ostoba reménye, a visszataszító optimizmus táplál és gyúr épületekké.”
„A frásza az volt, hogy iszonkodás közben pofára esik, és a jég összetöri az arcát. Az elülsőre ott az ember keze, kivédi az esést, de a hátulsó védtelen.”
„amikor a mozdonyok énekelnek mocorog a mélyben a régi rejtek megelevenednek a hulla csendek ahogyan a sínek is énekelnek amikor a mozdonyok énekelnek”
Résnyire nyitotta dagadt szemeit, már fenn volt a nap. Csikart a hasa, de nem siette el. Lassan felocsúdott és egyet hümgetett a soros őrszemnek, amint megpaskolta a bokáját. Tiszta – suttogta az a választ a puska mellől. Felült és bámulta egy darabig a cserepek foghíjain át a fák tetejét, a gyönyörű eget, közben megsimogatta oldalán a fegyvert. Megint mozdult a hasa, úgyhogy négykézláb elmászott a létráig, le a padlásról és a tisztás széle felé, a budinak vette az irányt. Páran kinn falatoztak, intett nekik – a sokféle konzervből megállapította, hogy hajnalban visszatért az egység a városból.
A lövésre azonnal lehasalt, és csak a második durranás után jutott el az agyáig, hogy nem kapott találatot. Az utcasarok, amely mögül kibukkant, már teljesíthetetlenül messze volt, úgyhogy a kiégett terepjáró felé kezdett kúszni. Gépfegyverek, aztán a következő pillanatban úgy kétszáz méternyire, az útkereszteződésben lámpaoszlopnak csapódott egy autó, és az út porát látta felemelkedni. Törmelék és szilánkok potyogtak a hátára, és egy kisebb állat, talán egy macska inalt át rajta. Előbb a fején, aztán a derekán vélte a tappancsokat nehézkedni. Érzésből kúszott tovább a kiszemelt roncs felé, és rég nem örült annyira, mint amikor a kormos felnit tapintotta. Beszuszakolta magát a roncs alá, és engedélyezett magának két perc idegösszeomlást.
Nincs a Másnaposon belüli link.
Link egy digitalizált (szkennelt, fényképezett stb.) kéziratra (vagy az azt bemutató oldalra).
Link egy mozgóképállományra (vagy az azt lejátszó oldalra).
Link egy a műhöz kapcsolódó fontosabb kritikára, recenzióra, laudációra stb. Azaz általában egy a szövegről/szerzőről/stb. szóló, elsősorban nem szépirodalmi szövegre.
Ugrás a hivatkozott valaki[k]/valami[k] szócikkére
Ez az írás egy elavult szövegváltozat. Az ikon alatti link eligazíthat, hogy melyik szövegváltozat bírálja felül ezt a változatot.
Ez a listaelem egy kötet adatait tartalmazza.
Ha ismertek és publikusak az adott mű keletkezési körülményei, eredete, akkor erre az ikonkára klikkelve lehet azokat megnézni.
Ott kezdődik, hogy imádom a rendszereket, illetve bizonyos mértékben muszáj is rendszerezni dolgokat. És programozni is imádok. A kettő pedig összeköthető. A pro-gram jelentése utóvégre nem más, mint elő-írás, hogy mit tegyen a gép; a novella is hasonló, hiszen a szerző megpróbálja előírni az olvasónak (aki saját maga is lehet), hogy mit gondoljon vagy érezzen. 
Igazoltatnak. Az egyik egyenruhás fontoskodik, végigmér, kerekedik az orrcimpája. Felrántja a taknyát és a csomagomra vicsorít, közben a másik körmöli az adataimat. Kézről kézre jár a jegy, amit csak falból vettem az éjszakai járatra. A katonát nem érdeklem. Ő a korcsot figyeli, amint kicsire összehúzódva átbaktat a csuromvíz síneken, törődötten, vágányról vágányra, be az eresz alá. Csillog a bundáján a neon. A levedző akkumulátoroknál megrázza magát, és odacaplat a falnak támasztott kalapácsok tövébe a még gőzölgő leveses piklihez. A peckesebbik egyenruhás kérdőleg a zsákom felé nyújtja a nyakát de a másik végül leinti. Visszaadják a papírjaimat, és tovább állnak.
A patak mentén ereszkedett, szívós léptekkel. Lábbelinek mondható valami csak fél lábára jutott, a jobbikra az ingét csavarta, hogy tudjon haladni. A sokat megélt nadrágot egy darab drót tartotta a derekán. Hirtelen soványodott, szálkás alkat volt. Felsőtestén több régi heg éktelenkedett a legfrissebb karcolások között. Egyik kezében arasznyi hosszú, hegyezett gallyat szorongatott. Két ujja zöldes lila és dagadt, talán törött volt. Régóta borotválatlan arcán ugyanaz a hirtelen soványság ült, mint egész valóján: kifejezéstelenül. A tekintetéből pedig hiányzott valami.
Tartása messziről elárulta: az ezredest kivételesen kemény fából faragták. Makacs volt, hajthatatlan és bár többnyire oltalmazó apjuk volt, az oktalan civilekkel szemben időnként meglehetősen darabos ellenszenvet dörgött. De fegyelmezte magát, és fegyelme minden hibája felett állt. Így sikerülhetett higgadtan összekötnie a kellemeset a halál kényszerűségével, és egy reccsenően hideg hajnalon alaposan megtréfálnia a 3. kerületi Cinege utca 23 lakóit.
Megállt, hogy szusszanjon egyet. A bokor levelébe törölte a sarat a késéről, visszacsúsztatta a helyére, és a tisztás peremén egy fa tövébe húzódott. Szél nélküli, apró szemű hegyi eső permetezett. Bajsza együtt hullámzott a lélegzetével, ahogy a földből kiálló vasat nézte és fújtatott. Mélyen lehet. Arasznyira körbeásta, forgatta, oldalt feszítette, de csak nem bírta kihúzni. Talán a víz majd fellazítja kicsit.
Ez nem visszatérés: el sem mentünk. A technika ördöge mindenestől elvitte a céget, ahol a másnapos lakott, úgyhogy mostanáig kellett várni az újraindulással. Reméljük, irodalmilag is jelent ez valamit, nem csak műszakilag. Lássunk hát munkához.
Nehéz jelentéktelenebb porfészket elképzelni, mint Ordogușfalău. Az Ordoguș patak szűk völgyében fekszik, körbe, főleg dél felől hatalmas hegyek övezik, úgyhogy a faluból a napot csak nyár elején látni, ebédidőben. Egyetlen utcája a másfél sávos országút, amely végül is egy alagútból bukik elő, annak mentében van szétszórva az a pár tucat viskó, pontosabban van még egy mellékutcája is, amely a központban, az erődtemplom melletti, igen kátyús kanyarból fut ki a patakig. A falu valahogy lemaradt a térképekről, ami a lelkész szerint a két megye közti többéves határvita eredménye, és ha nem lenne a másfél sávos országút meg a szebb időkről regélő erődtemplom, akkor talán az egyház is megfelejtkezett volna a szinte elnéptelenedett településről. Könnyű hát belátni, hogy Ordogușfalău nem az a hely, ahol gyakran történne valami.
